Belföld

Feloszlatták az egyik legnagyobb jobbikos szervezetet

Ez a Jobbik nem az a Jobbik, amelyikbe beléptem - mondta a párt kecskeméti elnöke.

A Jobbik új Bács-Kiskun megyei elnöke javaslatára az országos elnökség megszüntette a párt kecskeméti alapszervezetét, amely az egyik legnagyobb létszámú volt az országban. A tagság egy része, és Tóth Sándor, a párt városi elnöke a hétvégén kapta kézhez a feloszlatásról szóló ajánlott levelet. Tóth szerint megdöbbentő, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül, Budapesten döntöttek a sorsukról.

“Még védekezésre sem volt lehetőségük. Az alapszervezet feloszlatására vonatkozóan elfogadható indoklást nem kaptunk, de a levélben a megszüntetés határideje sincs feltüntetve. Így azt sem tudjuk, mikortól nem létezünk – idézi a megyei internetes lap Tóth Sándor szavait.

“A történteket az alapszervezet működésének hatékonyabbá tétele érdekében hozott intézkedéseink – néhány tagsági viszony törlése, rendőrségi feljelentés – következményének tekintem. A döntést tudomásul veszem, és kilépek a pártból. Ez a Jobbik nem az a Jobbik, amelyikbe 2008. november 11-én beléptem. Nagyon sajnálom, hogy Vona Gáborral két éve nem tudok személyesen találkozni, szerintem az országos elnökség hatalmi mámorban szenved.” – háborgott a városi elnök.

A korábbi megyei elnök, Ambrus Tibor május végén mondott le tisztségéről, ezzel egy időben a pártból is kilépett. Utódja a korábbi Bács-Kiskun megyei kampányfőnök, Suhajda Kriszitán lett, aki a lapnak telefonon megerősítette a feloszlatás tényét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik