Belföld

Parlamenti döntés az állami vezetők juttatásairól

Hétfőn dönt a parlament a legmagasabb közjogi méltóságok fizetésének módosításáról.

Jövő héten hétfőn és szerdán, valamint csütörtökön ülésezik a parlament, ez két ülést és három ülésnapot jelent. Hétfőn a határozathozatalok között házszabálytól eltérésről és részletes vitára bocsátásról döntenek, ekkor lesznek az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések is.

Általános, sőt részletes vita is lesz a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosításáról.

A javaslat – az indoklás szerint – egyrészt a volt köztársasági elnöknek járó juttatások időbeli korlátjának eltörlésével megteremti annak a lehetőségét, hogy a volt államfő tapasztalataival, ismereteivel és nemzetközi kapcsolatrendszerével élete végéig aktívan tudja az ország érdekeit szolgálni. Az előterjesztés másrészt a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetésén belül biztosítja a volt köztársasági elnök feladatának ellátásához szükséges pénzügyi feltételeket, hogy a volt államfő a mindenkori kormánytól függetlenül tudja ellátni feladatait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik