Belföld

Mesterházy: A jobboldal mindenre rátenné a kezét

24.hu
24.hu

2010. 07. 17. 18:50

Az MSZP elnöke szerint választóknak ősszel mérlegelniük kell majd, hogy akarnak-e ellensúlyt teremteni a kormánnyal szemben.

Mesterházy Attila azt mondta, hogy friss elnökként az egyik első teendője pártja kommunikációjának újjászervezése. Ez azonban nem könnyű feladat, hiszen mint fogalmazott: úgy tűnik, hogy a jobboldal mindenre rátenné a kezét, még az internetre is. Ami a tartalmat illeti: a jövőben jobban érthető üzenetekkel szeretnék elérni az embereket – mondta a Heol.hu tudósítója szerint.

Szó esett az LMP-ről is, melynek kapcsán Mesterházy elmondta: az MSZP már több gesztust is tett a párt felé, melyeket az eléggé udvariatlanul utasított vissza. Így érthető, ha ezután nem próbálkoznak többet, az MSZP teszi a saját dolgát. Az ugyanakkor nem kizárt, hogy helyi szinten együttműködés köttessen a szocialisták és az LMP között, erről mindenütt az MSZP megyei vezetése határoz majd.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.