Belföld

Mesterházy új fejezetet ígér az MSZP kongresszusán

Mesterházy Attila szerint a kongresszussal új fejezetet nyitnak az MSZP történetében.

Az elnökjelölt a szombati rendkívüli tisztújító kongresszusra érkezve újságíróknak úgy nyilatkozott: hatalmas a kihívás az MSZP előtt és nagy a párt felelőssége. Meg kell szervezni, hogy társadalmi ellensúly jöjjön létre “az orbáni tekintélyuralmi világképpel” szemben.

A kongresszus mottója az “újrakezdés”. Ezzel összefüggésben a küldöttek egy kis méretű, átlátszó műanyag építőkockát kapnak és egy emléklapot, amelynek tartalma szerint ez az “újrakezdés üvegkockája” szimbolizálja az új kezdetet.

Az emléklap rögzíti: az MSZP összetartó, erős közösség, amelynek az értékei nem változtak, de a körülmények igen. Az átlátható építkezés időszaka jön, amelyben új működési modellre van szükség és új eszközökre a jövőbeli sikerek alapjának megteremtéséhez – áll az emléklapon.

A kongresszus zárt üléssel kezdődött, az újságírókat várhatóan tíz óra körül engedik be az Europa Congress Centerbe.

A kongresszus épülete mellett a magát Új Szocialisták Mozgalmának nevező szervezet néhány tagja tüntetett a XXI. századi szocialista politika megújulásáért és az ökoszociális piacgazdaság mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik