Belföld

Feléből rendezik meg az augusztus 20-i ünnepségeket

Méltón emlékezik meg az ország, ám szerényebb lesz az ünnep.

A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket – jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára Edelényben. Kovács Zoltán hangsúlyozta: augusztus 20-ról méltón emlékezik meg az ország, ám szerényebb lesz az ünnep.

Az elmúlt években 300 millió forint körüli összegbe került az ünnepség megrendezése, idén ennek az összegnek a felét fordítják erre, 150 millió forintba kerül majd a tűzijáték és a hozzá kapcsolódó rendezvények sorozata – mondta, hozzátéve: elfogadták annak a szombathelyi vállalkozónak a felajánlását, aki bruttó 70 millió forintból rendezi meg a budapesti tűzijátékot.

Nagy Anna kormányszóvivő emlékeztetett: a kormány saját elhatározása és egy civil kezdeményezést követően úgy döntött, hogy az ünnepséget jóval szerényebb költségvetésből rendezi meg. A fennmaradó összeget az árvíz sújtotta térségek közintézményeinek felújítására fordítja a kormány – közölte a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik