A júniusi árvízben szinte mindenüket elvesztett felsőzsolcai emberek azt akarták megtudni: mi lesz velük, lesz-e fedél a fejük fölött és ha igen, mikor, továbbá mi lesz a sorsa azoknak az adományoknak, segélyeknek, amelyek az ország minden szegletéből érkeztek a településre.
máshol is forrnak az indulatok
Összecsaptak a rendőrséggel szerdán a tavalyi olaszországi földrengés azon károsultjai, akik Rómában Silvio Berlusconi otthonánál próbáltak tüntetni, hogy több állami segélyt követeljenek az újjáépítéshez a miniszterelnöktől. A tavaly április elején történt földmozgás központja a közép-olaszországi Abruzzo régióban volt, és 289 halálos áldozatot követelt, L’Aquila városát pedig teljesen romba döntötte.
A csendesnek indult tüntetés akkor vált hangossá, amikor a résztvevőkben tudatosult, hogy a város vezetői közül senki nem megy ki közéjük. Ekkor többen a polgármester lemondását követelték, majd sokan benyomultak a polgármesteri hivatalba, a biztonsági emberek felszólítására azonban visszatértek az épület elé.
Még több kép itt
A demonstrálóknak nem volt szószólójuk, nem fogalmaztak meg semmiféle petíciót, többen közülük sírtak, volt, aki a polgármester lemondásán túl az önkormányzat feloszlatását is követelte.
Németh Csaba, a hivatal sajtófőnöke az fn.hu-nak azt mondta, hogy a polgármester azért nem volt Felsőzsolcán, mert Miskolcon, a megyeházán tárgyalt, a település újjáépítésének ügyében.
A Miskolchoz közeli, több mint hétezer lakosú Felsőzsolcán a júniusi árvíz miatt mintegy száznyolcvan ház dőlt össze, a település 2200 lakóingatlanából 1800 sérült meg, az árvíz több mint ötezer embernek okozott kárt. A város az újjáépítésre 1,7 milliárd forintot kap az államtól. Németh Csaba közölte, hogy napokon belül rendeletet alkotnak a pénz elosztásáról.