Belföld

Pintér: „nem gondolkodom politikai váltásokban”

Nem gondolkodik politikai váltásokban, de nem minden vezető teljesített a tőle elvárható szaktudás szerint – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Bár a sajtó kész tényként kezeli, hogy Hatala József vezérőrnagy, az ORFK egykori közbiztonsági főigazgatója lesz a rendőrség vezetője, továbbá hírek keringenek a felügyelete alá helyezett Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élén várható változásokról is, de a belügyminiszter szerint ezek a kérdések még nem dőltek el. Úgy fogalmazott: még nem tett javaslatokat a vezetők személyére. Bejelentésekre a közeljövőben tartandó állománygyűlésen lehet számítani, amely az árvízi helyzet miatt két héttel ezelőtt elmaradt.

A személycserékről a jelenleg is zajló teljesítményfelmérések alapján dönt, amelyből kiderül, hogy a vezetők miként feleltek meg a jogi feltételeknek, és szerinte a megfelelően teljesítőknek nincs okuk az aggodalomra. „Nem gondolkodom politikai váltásokban, azonban az elsődleges adatok alapján már most is úgy látom, hogy nem minden vezető teljesített a tőle elvárható szaktudás szerint” – fogalmazott. Hozzátette: “a szolgálatoknál és a rendőrségen belül is olyan érdekes adatok kerültek elő, amelyek bizonyos hiányosságokra világítanak rá”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik