Belföld

Orbán dühös volt és nem értette

A miniszterelnök azt hitte, a brüsszeli találkozó fogja meghatározni a pénzpiaci reakciókat.

Orbán Viktoron látszott, hogy dühös, de visszafogta magát a háromnapos kormányülés elején – írja az Origo, a tanácskozáson résztvevő, de magát megnevezni nem akaró bennfentesre hivatkozva.

Kósa Lajos csütörtöki kijelentésére, miszerint Magyarország a csőd szélén áll, állítólag csak annyit mondott: ” Nem kell hülyeségeket beszélni”. Ezzel szemben a Fidesz ügyvezető alelnökét pénteken megerősítő Szijjártó Pétert megvédte a kormányfő. A miniszterelnöki szóvivő a napvilágot látott információk szerint papírjaiba temetkezett és csendben maradt a megbeszélésen. A két poltikus megszólalásait több meghívott közgazdász is kritizálta az ülésen.

Orbán állítólag nem értette, hogy a két fideszes nyilatkozata miért befolyásolta negatívan a forint árfolyamát és a pénzpiaci mozgást. A hírportál egyik forrása szerint ezt azért is furcsállotta, mert kormánytag nem tett felelőtlen kijelentést. A miniszterelnök azt várta, hogy a piac reakcióját az Európai Bizottság elnökével lezajlott brüsszeli találkozó fogja meghatározni. Jose Manuel Barrosso ugyanis arra bíztatta Magyarországot, hogy gazdaságpolitikája maradjon az előző kormány által kitaposott ösvényen.

AJÁNLOTT LINK:

Dühösen értetlenkedett Orbán a forintpánikhoz vezető nyilatkozatokon ([origo])

Ajánlott videó

Olvasói sztorik