Belföld

MSZP: aggályos a népszámlálási törvény módosítása

Aggályosnak tartják, hogy a népszámláláson rákérdeznek majd a vallási hovatartozásra - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője.

Elég hányattatott történelmet élt meg Magyarország a huszadik században, sok embert a vallásuk alapján különböztettek meg, például a zsidóságot, akik most ráadásul a magyar közvéleménnyel együtt szembesülhetnek azzal, hogy van egy párt a parlamentben, amelyik hol a nyílt, hol a burkolt antiszemitizmus határmezsgyéjén jár – fogalmazott.

Nyakó István szerint nem kaptak egyenes választ arra a kérdésükre, hogy vajon a népszámlálás eredménye alapján fogják-e számolni a jövőben az egyház-finanszírozást, a hitélet támogatását. Emlékeztetett arra: az emberek eddig szabad akaratukból dönthettek az egyházak támogatásáról az adójuk egy százalékával.

Az Országgyűlés 311 igen, 37 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a kereszténydemokrata Balog Zoltán, Semjén Zsolt és Szászfalvi László által kezdeményezett módosítást kedden.

Nemmel 36 szocialista és egy jobbikos képviselő voksolt, a Fidesz-KDNP, a Jobbik többi képviselője, az LMP-frakció képviselői és egy szocialista honatya, Kovács Zoltán az igen gombot nyomta meg.

A 2011. évi népszámlálásról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával a jövő őszi népszámlálás során a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd az eredeti törvényben rögzítetteken túl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik