Belföld

Izraeli repülők: nem lesz politikai felelősségre vonás

A kormány a jövő héten tárgyalja a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendelet módosítását.

Szollár Domokos közölte: az izraeli gépek “átstartolós” gyakorlatot hajtottak végre a múlt héten, ami nem járt semmiféle nemzetbiztonsági kockázattal; engedélyt kaptak az NKH-tól a gyakorlatra, és azt a szabályoknak megfelelően hajtották végre.

A lefolytatott vizsgálat azonban kiderítette – tette hozzá a kormányszóvivő -, hogy az érintett hatóságok mulasztást követtek el, az NKH nem tett maradéktalanul eleget a kormányrendeletnek megfelelő engedélyezési protokollnak.

Hónig Péter közlekedési miniszter fegyelmi eljárást indít a NKH elnökével szemben, mert az elnök közvetetten felelős lehet azért, hogy az irányítása alá tartozó szervezetben nem tarják be a jogszabályokat – közölte.

Szollár Domokos kifejtette: a gyakorlat a múlt héten meg is történt, úgy, ahogy azt az izraeli légierő kérte, és meg is felelt minden jogszabálynak: az “átstartolós” gyakorlaton az izraeli gépek hosszú távú repülési manővert hajtottak végre, berepültek az országba, megközelítették a Ferihegyi repülőtér kifutópályáját, le nem szálltak, hanem átstartolva mentek tovább.

A gyakorlatról tudott a honvédelem, ellenőrizte is a légteret, és azt, hogy a repülés a kért eljárás szerint történik-e; továbbá a NATO és az Eurocontrol, az Európai Szervezet a Légiközlekedés Biztonságáért is figyelemmel követte a gyakorlatot – mondta a kormányszóvivő.

Kiemelte: a gyakorlat nem egy országot érintett, a gépek Izraelből indultak, Törökországon, Románián és Bulgárián átrepülve érkeztek Magyarországra, az érintett országoktól is megkapták a szükséges engedélyt.

Hangsúlyozta, hogy a gyakorlat nem egyedi eset volt: 2009-ben 20.439 katonai légmozgás történt, ebből 19.717 a NATO, vagy az Európai Unióhoz tartozó országok gyakorlata volt, 722 esetben pedig NATO-n, unión kívüli országok gyakorlatoztak Magyarországon; utóbbiak közül 20-ban vett részt az izraeli légierő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik