Belföld

Lemond a meggyanúsított jobbikos

Lemond a Jobbikban betöltött tisztségeiről Rihó Krisztián, akinek a neve két bűnügyben is felmerült a héten. A párt délelőtt még azt nyilatkozta az fn.hu-nak, hogy Rihót nem veszik ki a kampányból, megvárják a nyomozás lezárását.

A Jobbik közleménye szerint Rihó Krisztián arról tájékoztatta a Jobbik elnökségét, hogy lemond bicskei elnöki pozíciójáról és Fejér megye 7. választókerületének kampányfőnöki tisztségéről. Teszi ezt annak ellenére, hogy ártatlanságában biztos, azonban nem szeretné az új erőt nemtelen támadásoknak kitenni.

Ezzel a döntéssel Rihó „kifogja a szelet” a szelet a szocialisták vitorlájából, és még egyértelműbbé teszi a Jobbik demokratikus elkötelezettségét.A vele szemben indított eljárás épphogy elkezdődött, és döntő jelentőségű bizonyítékokat sem mutatott be a hatóság, az MSZP mégis igyekszik a Jobbikot a terrorizmussal azonosítani – áll a párt közleményében.

Szerda délelőtt a Jobbik arról tájékoztatta az fn.hu-t, hogy nem folyik belső vizsgálat a bicskei elnök ellen, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy lőszereket szerzett a Magyarok Nyilainak és jelen volt Hiller István házának megtámadásakor. A Jobbik elítéli a Magyarok Nyilainak tulajdonított cselekedeteket, de Rihót nem vonják ki a kampányból. „Ha a rendőrség nem helyezte előzetesbe, akkor nem ítélték veszélyesnek. A Jobbik megvárja a nyomozás lezárását” – fogalmazott Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az fn.hu-nak.

A pártvezetés is csak a hírekből értesült, hogy ezekben az ügyekben érintett lehet egy jobbikos, ám Rihó a párt Fejér megyei elnökének tagadta, hogy részt vett volna a bűncselekményekben. Megkerestük Árgyelán Jánost, a párt Fejér megyei elnökét, aki nem akart nyilatkozni az ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik