Belföld

Drágul a jegy a vonaton és a Volán-buszokon

Hétfőtől átlagosan 10 százalékkal emelkednek a MÁV-START, a GYSEV és a Volán társaságok által kiadott bérletek árai, a jegyárak pedig 15 százalékkal nőnek.

A vasúti és autóbusszal végzett helyközi személyszállításban 2007 májusától működik egységes díjövezeti-, tarifa- és kedvezményrendszer. Azóta az egy- és kétforintos érmék kivonása, illetve az áfaemelkedés miatti korrekciót kivéve a tarifák nem változtak.

A MÁV-START közölte, hogy a 2010. január 31-éig elővételben megvásárolt menetjegyek árait a módosítás nem érinti.

Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos nemrégiben bejelentette, hogy a közösségi közlekedés szolgáltatók számára 2010. február elsejétől válik lehetővé a regisztrációs jegy fokozatos bevezetése a térítésmentesen utazók számára legkésőbb ez év február 28-áig.

Az ingyenes regisztrációs jegy bevezetése a közlekedési szokások felmérését szolgálja a térítésmentes utazásra jogosultak körében.

A vasútra és a Volán-buszokra 2010. március 1-je után már csak regisztrációs jeggyel szállhatnak fel az ingyenes utazásra jogosultak, 2010. július elseje után pedig 500 forint pótdíjjal szankcionálják a regisztrációs jegy hiányát.

A közlekedési tárca számítása szerint a regisztrációs jegy bevezetése – eszközbeszerzések, informatikai rendszer átállítása – összesen mintegy 30 millió forintba kerül a szolgáltatóknak. A működtetéssel járó kiadás legnagyobb tétele a jegyek előállításának ára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik