A parlament által december 15-én elfogadott törvényt aláírás előtt küldte meg előzetes normakontroll céljából Sólyom László köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz.
Az Alkotmánybíróság határozata szerint elfogadható a távoltartás intézménye, alkalmazását szükségessé teheti az a cél, hogy megvédjék a családon belüli erőszak áldozatainak testi-lelki épségét, méltóságát. Ugyanakkor az Ab szerint a távoltartás korlátozza az érintett személyi szabadságát, mozgását, ezért e jogintézmény bevezetéséhez garanciális szabályok is szükségesek.
A törvényben az erőszak fogalma részben túl széles, részben értelmezhetetlen, és azzal nincsenek arányban a lehetséges rendőrségi, bírósági intézkedések, továbbá a hozzátartozó fogalma is lehetőséget ad visszaélésekre, ezért alkotmányellenes a távoltartásról szóló törvény – állapította meg az Ab.