Simona Parit és Simona Torrettát szeptember 7-én rabolták el Bagdadban a “Híd Bagdadért” nevű civil szervezet székhelyéről. Ugyancsak kiszabadult két másik, velük együtt elrabolt személy. A két olasz nő szabadonbocsátását megerősítette Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is.
Szabadon engedték kedden az Irakban szeptember elején elrabolt két olasz segélymunkásnőt és Bagdadban átadták őket egy olasz diplomatának – jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. Simona Parit és Simona Torrettát szeptember 7-én rabolták el Bagdadban a “Híd Bagdadért” nevű civil szervezet székhelyéről. Ugyancsak kiszabadult két velük együtt elrabolt iraki nő is.
Már szabadok (forrás: AP)
A két segélymunkásnő kiszabadulásáról szóló hírt a Torretta-család is megerősítette a La Repubblica című római lap internetes kiadásának. Ők a római rendőrfőkapitánytól értesültek a túszok elengedéséről. A két olasz nő szabadon bocsátását megerősítette Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is, és közölte: a két Simonát az Olasz Vöröskereszt gondjaira bízták.
Berlusconi már ezt megelőzően köszönet mondott a római munkalátogatáson tartózkodó II. Abdalláh jordániai királynak azért a segítségért, amelyet a jordániai hatóságok nyújtottak a két segélymunkásnő kiszabadítása érdekében. A kormányfő azt is bejelentette, hogy a volt túszok már kedden éjjel szeretteik körében lehetnek, mert az olasz kormány repülőgépet küld értük Bagdadba.
A kuvaiti al-Raj al-Alam című kuvaiti napilap tudni vélte, hogy Simona Parit és Simona Torrettát egymillió dolláros váltságdíj fejében engedték szabadon. Az összeg felét állítólag már hétfőn megkapták a terroristák, a másik felét pedig kedden adták át nekik.