A Napilap úgy tudja, a győztes Tóth Veronika szülővárosában volt, aki több mint 200 ezer forintért küldött emelt díjas SMS-t az énekes telefonszámára. Sőt a városban egy kocsmáros aznapi bevételét ajánlotta föl arra a célra, hogy a vendégek küldjenek támogató szavazatokat.
A Megasztár szombati döntőjén a szavazatok összeszámolásánál a TV2 illetékesei szerint semmiféle manipuláció nem történt. A két döntős, Tóth Veronika és Oláh Ibolya között hosszú ideig mindössze egy-két százalék volt a különbség, majd hirtelen egyikük látványosan több szavazatot kapott, míg végül 30 százalékra nőtt a differencia.