Belföld

A Széchenyi-terv sikere – nagyberuházás a debreceni csapágygyárban

Ez évben csaknem 5,5 millió eurót - 1,4 milliárd forintot - fordítottak fejlesztésre az FAG debreceni csapágy-gyárában; a beruházás eredményeként az üzem a 90 milliméternél kisebb kúpgörgős csapágyak gyártásának európai központja lett - közölte Stephan Szakal, az FAG Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.

Szakal tájékoztatása szerint míg tavaly 7,5 millió darab kúpgörgős csapágy készült Debrecenben, addig az idén a beruházások eredményeként már csaknem 10 millió csapágyat állítanak elő. A társaság forgalma az idén eléri a 45 millió eurót. A foglalkoztatottak száma az év eleji 600-ről 650-re emelkedett. A német FAG Kugelfischer AG 1999. óta tevékenykedik Magyarországon. Az alkatrészgyártó és a csapágyak szerelését végző két céget tavaly egyesítették FAG Magyarország néven.

A debreceni FAG csapágy-gyár beszállítója az összes nagy európai autó- és haszongépjármű gyártónak. A 650 dolgozót foglalkoztató FAG Magyarország Kft. beszállítóinak 21 százaléka magyarországi vállalkozás. Werner Scheliga ügyvezető igazgató elmondta: beruházásaikhoz 2000 és 2003 között összesen 400 millió forint támogatást nyertek el a Széchenyi-terv keretében. További 26 millió forintot pedig az idén munkahelyteremtő támogatásként kaptak a helyi munkaügyi központtól.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a helyi gazdálkodási lehetőségek fontos mutatójaként értékelte, hogy a már működő cégek további fejlesztéseket hajtanak végre. Közölte: a városi önkormányzat 2003-tól 2007-ig iparűzésiadó-mentességet biztosít a FAG új beruházásaihoz. Ugyanakkor hozzátette: a FAG csapágy-gyár így is jelentős adófizető Debrecenben: tavaly korábbi tevékenysége után 71 millió forint adót fizetett be, amelynek felét éppen a beruházások ösztönzésére elengedte a helyhatóság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik