A floridai Tampában székelő testület közlése szerint Vegyi Ali sértetlenül az Irakban állomásozó amerikai erők fogságában van. Elfogásának körülményeiről és helyszínéről részleteket nem közöltek. Az AP amerikai hírügynökség szerint a CNN amerikai hírtelevízió olyan értesülést közölt, hogy al-Madzsídot néhány napja fogták el az amerikaiak.
Vegyi Aliról az Irak elleni hadműveletek idején, április 7-én elterjedt, hogy életét vesztette a rezidenciájára mért légicsapás során. Az újságíróknak videofelvételt is bemutattak, amelyen lézervezérlésű bombák megsemmisítették azt az épületet, ahol a koalíciós erők értesülése szerint Vegyi Ali tartózkodott. Június elején azonban Donald Rumsfeld védelmi miniszter és Richard Myers a fegyveres erők egyesített bizottságának elnöke kongresszusi meghallgatásuk során azt közölték, hogy a legfrissebb értesülések – nevezetesen néhány iraki hadifogoly vallomásai – alapján arra lehet következtetni, hogy al-Madzsíd mégsem halt meg a bászrai villa elleni támadásban.
Kegyetlenségéről volt ismert
Ali Haszan al-Madzsíd tábornok a legkeresettebb iraki vezetők listáján az ötödik helyen állt, ő volt a pikk király. Elfogásával immár 39 volt iraki vezető került az amerikai erők kezére élve vagy holtan a leginkább keresett 55 személy közül – írta a Reuters hírügynökség.
Ali Haszan al-Madzsíd a Huszein klán egyik legkegyetlenebb tagja volt. Az 1968-as iraki forradalom előtt az iraki hadsereg altisztje, egyszerű motorkerékpáros küldönc volt. Szaddám Huszein hatalomra kerülése után gyorsan emelkedett a ranglétrán, és 1988-ban ő volt az eszmei atyja, és végrehajtója a Halabdzsa észak-iraki város elleni vegyifegyver-támadásnak, amely óvatos becslések szerint is 5000 ember, köztük gyermekek és asszonyok halál okozta.
A tábornok 1990-91-ben, Kuvait hét hónapig tartó iraki megszállása idején Kuvait kormányzója volt. 1991-95 között, az első öbölháborút követően hadügyminiszter volt. Oroszlánrésze volt az öbölháborút követően az iraki rezsim ellen fellázadt síiták elleni véres megtorlásokban is.
Irak mágnesként vonzza a szélsőséges terroristákat
A sikeres fogás felett érzett amerikai mámort azonban jelentős mértékben beárnyékolja a bagdadi ENSZ-központ elleni merénylet, amellyel kapcsolatban az amerikai hatóságok még mindig sötétben tapogatóznak. Hírszerzői értesülések szerint egyre erősebb az a gyanú, hogy a merényletet az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez közel álló Anszár al-Iszlám nevű szélsőséges csoport követte el. A vizsgálatba az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI is bekapcsolódott.
Washingtonban általános a vélekedés, hogy Irak egyre inkább egyfajta “mágnes” szerepét tölti be az al-Kaida és más szélsőséges terrorszervezetek irányában. Az amerikai hatóságok egyre inkább kétfrontos harcra kényszerülnek, egyrészt a megbuktatott rezsim híveivel, másrészt a mind nagyobb számú, beszivárgó külföldi terroristával kell felvenniük a harcot.