 |
| Egri Pinot Noir 2001, Gál Tibor |
Mély, ibolyába hajló színéből nehéz, szerzőt mindig a levendula olajos illatára emlékeztető köd száll fel, melyet leginkább a nagy egri vörösöknél érezhetni. Az elegáns hordó ízben-illatban megjelenik és bekeretezi a gyümölcsös, málnás-meggyes impressziókat keltő italt, melyben a szép egri savak, e táj nagy adottságai, a finom tanninok és szeszek hibátlan háromszöge sejlik fel, a borászra, Gál Tiborra mindig jellemző elegáns vonalvezetéssel.
A másik ok, hogy pár szót szóljunk a pinot-ról általában. E kies kárpát-medencei téreken, hol napnyugati és balkáni effektek oly kétértelmű kombinációkban jelennek meg (most például egyfelől és látszatra napnyugaton kötött ki kompországi lélekvesztőnk, másfelől a balkániság csúcsra járatásának vagyunk szenvedő alanyai és tárgyai), na szóval, nincsenek akkora hőösszegek, mint mondjuk Kalifornia vagy Ausztrália több szempontból is szerencsésebb fekvésű dűlőiben. Ezért a vörösborok lilaruhás prelátusa, a cabernet sauvignon nem mindig érik be; lehet, hogy a honi feltételekhez jobban igazodó, biztonságosan beérő burgundi, a pinot noir jobban képes kifejezni egy magyar táj géniuszát. A bor szerzője, Gál Tibor legalábbis benne látja a kompországi borászat egyik lehetséges kitörési pontját.
Végül a címkéről. Elegáns égszínkék labirintus, telitalálat. Nem minden honi címke telitalálat. Sok jó borász érzi úgy, hogy ehhez is ért, sokan tévednek. Számtalan mitikus mélymagyar marhaság, a külföldi piacokon érthetetlen, a bor piaci mozgását lelassító-gátló bonyodalom, vagy éppen ízléstelen színekben tobzódó címerpajzsok őrzik még ma is különféle magyar múltak kétes üzeneteit, bár szemmel látható a javulás. E heti példánk mutatja, hogy a jó címke egyszerű, elegáns, ismétlést (a Gál-címkék korábbi griffjét és labirintus-motívumát) és újítást (kerek címke, érthetőre egyszerűsített formák) egyensúlyban tart, nem kényszeríti munkára a bor fogyasztóját, aki egy pillanatnyi megváltásért áll a borpolc elé, nem azért, hogy újabb rejtvényeket oldjon meg.
