Belföld

Kevesebbet költünk élelmiszerre

A kilencvenes évek során mind az élelmiszerekre fordított összeg nagysága, mind pedig a fogyasztás volumene csökkent - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Társadalmi Helyzetkép című elemzése.

A KSH adatai szerint a háztartások összes kiadásán belül az élelmiszerekre fordított összeg aránya 1993-ban 33,8 százalékot, 1997-ben 33,3 százalékot, az évtized utolsó évében pedig 28,6 százalékot tett ki. Az élelmiszerkiadások egy főre eső értéke 2000-ben 303,9 ezer forint volt.

Az elemzés szerint az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás 1993 és 2000 között minden táplálékcsoport esetében és minden jövedelmi ötödben csökkent. A húst, a zöldségféléket és a friss gyümölcsöt illetően a mélypontot az 1997. év jelentette. Az 1993-1997 között bekövetkezett jelentős mértékű csökkenés elsődlegesen a háztartások alacsonyabb reáljövedelmével magyarázható a statisztikusok szerint.

Az egy főre jutó éves tejfogyasztás az 1993-as 80,5 literről az évtized végére 67,6 literre csökkent, a gyümölcsfogyasztás 56,3 kilogrammról 44,9-re, a húsfogyasztás pedig 63,0 kilogrammról 58,5 kilogrammra mérséklődött. A KSH szerint a zöldségfogyasztás változott legkevésbé: az egy főre jutó éves zöldség-, és főzelékfogyasztás az 1993-ban mért 58,5 kilogrammról 2000-re 54,4 kilogrammra esett.

“Az egyes jövedelmi ötödök élelmiszer-fogyasztási szerkezete viszonylagos állandóságot mutat” – áll az elemzésben. A statisztikai hivatal szerint minél tehetősebb a háztartás, annál kisebb fogyasztásában a pékáruk aránya, és annál nagyobb a zöldségeké és gyümölcsöké. A legfelső ötödbe tartozók táplálkozásában a zöldség, a gyümölcs, a hús és a pékáruk szinte azonos súllyal szerepelnek, míg a legszegényebbek legfontosabb tápanyagforrását a pékáruk jelentik.

A különböző élvezeti cikkek fogyasztása a kilencvenes évek során eltérően alakult. Mennyiségileg szinte változatlan a kávé és dohányáru kereslete, ami a KSH szerint arra utal, hogy a jelentős áremelkedések azt kevéssé befolyásolták. Kismértékben nőtt a teafogyasztás, ami egyebek mellett a választék bővülésével magyarázható.

A kilencvenes évek elején az egy főre jutó évi átlagos kávéfogyasztás 2,6 kilogramm volt, ami 1997-re 2,7-re, 2000-re pedig 2,4 kilogrammra változott. Az évi átlagos teafogyasztás 2000-re 17,1 dekagrammra nőtt az 1990-es 13,5 dekagrammról, míg a dohánytermékek fogyasztása az 1990-es 2,0 kilogrammról 2000-re 1,7 kilogrammra csökkent.

Az elemzés szerint a szeszes italok fogyasztása 1998-ig emelkedett, majd csökkeni kezdett. Az évtized során összesen 3 literrel nőtt az egy főre jutó borfogyasztás, az égetett szeszes italok terén viszont számottevő, 27 százalékos, 2,3 literes visszaesés következett be.

A sörfogyasztás az 1990-ben regisztrált 105 literes értékhez képest 1997-re egyharmadával lett kevesebb, majd 2000-ig ezen a szinten stagnált.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik