Lenzsér Csaba elmondta, hogy a 8. Grill Európa-bajnokságra és az 5. Magyar Grill-bajnokságra június 20-ig lehet jelentkezni. Eddig osztrák, német, svájci és ukrán csapatok neveztek az Eb-re; a magyar bajnokságra máris sok csapat nyújtotta be jelentkezését, köztük a Gundel Étterem versenyzői.
Az elmúlt évben nyolc ország 22 csapata vett részt Aligán a Grill Eb-n, amelyet a lengyelek nyertek. Az idén Lengyelország lett volna a verseny vendéglátója, de olyan sikeres volt a tavalyi balatoni Európa-bajnokság, hogy ismét a tóparti üdülőhely nyerte el a rendezés jogát.
Az idei aligai Grill Eb és a magyar bajnokság újdonsága, hogy meghívták a hazai vendéglátóipari szakiskolák és főiskolák diákjait is – mondta a magyar szövetség elnöke. A hússütés mesterei és mesterjelöltjei balatoni halból (fogasból), zöldséggel körített disznóhúsból, sültburgonyával körített marhahúsból, valamint desszertként bármilyen ínyencségből készíthetnek – összesen 12 – fogást, amelyeket a bíráló bizottság tagjain kívül a vendégek is megkóstolhatnak majd.
Az iskolák csapatait külön értékeli a zsűri. Díjat kap a legötletesebb csapat is, s közönségdíjat nyernek a legjobbnak talált hazai és külföldi részvevők.