Azok közül a mobilhasználók közül, akik már hallottak a fotóüzenetekről, 42 százalék véli úgy, hogy a jövőben legalább hetente egy fotóüzenetet küld majd. A fogyasztói lelkesedésből olyan cégek húzhatnak majd hasznot, mint a hongkongi Hutchison Whampoa, amelyik partnereivel idén vezeti be Nagy-Britanniában és Olaszországban Európa első harmadik generációs mobilszolgáltatásait.
Jelenleg a mobiltelefonok használóinak csak öt százaléka küldött már MMS-t, ami azt jelzi: “jelentős növekedési potenciál” van a szolgáltatásban. Ez jó hír, mert az SMS már elérte a telítettséget, és néhány fejlett ország már megkezdte az ismerkedést a harmadik generációs szolgáltatásokkal.
A megkérdezettek kétharmada nyilatkozott úgy, hogy hajlandó lenne fizetni a szolgáltatásért, a 19 év alatti mobilhasználók 42 százaléka 1 dollárnál többet is fizetne, az összes megkérdezett 14 százaléka pedig 2 dollárnál is hajlandó lenne többet fizetni.
A harmadik generációs mobilszolgáltatások terjedése csak most kezdődött meg igazán: a késlekedést a dotcom cégek, majd – ennek következményeként – a telekommunikációs beruházások összeomlása, és az új technológiával kapcsolatos kétségek okozták.