Ezt megelőzően ellentmondásos jelentések okoztak zavart. Így például az el-Jum című algériai újság jelentése szerint a túszok szóban forgó csoportját már ki is szabadították. A Le Jeune Independant című újság ellenben azt írta, hogy küszöbön áll a kiszabadítási vállalkozás.
A dpa német hírügynökség adatai szerint jelenleg még 15 európai van az emberrablók fogságában: tíz német, négy svájci és egy holland. Tizenhét további túszt, közöttük a tíz osztrákot az algériai hadsereg szerdán már kiszabadította.
Egy idegenvezető azt közölte a dpa hírügynökséggel, hogy az algériai katonai alakulatok, amelyek az Illizi településtől 150 kilométernyire nyugatra húzódó tameriki hegyvidéket napok óta körülzárva tartják, vasárnap kaptak parancsot a támadás megkezdésére. Az említett idegenvezető a katonáknak segített a túszszedők felkutatásában
A német külügyi hivatal nem kíván állást foglalni a fenti hírekkel kapcsolatban. Berlini szóvivője kijelentette, hogy ilyen információkhoz elvből nem fűznek kommentárt.