Belföld

Egyre erősebb szorításban a Microsoft

Az amerikai Microsoft programgyártó csütörtökön bejelentette, hogy tovább lazítja operációs rendszereinek engedélyezési szabályait.

Az eszköz- és a lapkagyártók ezentúl meg is változtathatják a Microsoft-féle Windows CE operációs rendszert, amely be van építve például a kézi számítógépek, a mobiltelefonok vagy az automata pénztárgépek áramkörébe.

A Microsoft már két évvel ezelőtt megnyitotta a Windows forráskódját a tudományos intézetek és a nagyfogyasztók számára, de nem engedélyezett változtatást rajta. Az új intézkedés, elemzők szerint, jól tükrözi, hogy a Microsoftnak mindinkább számolnia kell más, szabadon másolható és módosítható operációs rendszerek, például a Linux versenyével. A Sharp és a Samsung Linuxot használ egyes elektronikus eszközeiben, a Motorola pedig februárban közölte, hogy az idén kezdi árusítani első, Linux-alapú mobiltelefonját.

A Microsoft saját közlése szerint az Intel, a Toshiba és a Mitsubishi Electric már megkezdte vele az együttműködést a Windows CE módosított változataival működő eszközök fejlesztésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik