Belföld

A KSH 6,4 százalékos munkanélküliséget számolt

Az elmúlt év decembere és 2003 februárja között a foglalkoztatottak száma 3 millió 903 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 6,4 százalék volt - közölte a KSH csütörtökön.

A nemzetközi munkaügyi szervezet (ILO) ajánlása szerint számított munkanélküliségi ráta a december-februári időszakban szintén 6,4 százalékot mutatott, ami 0,7 százalékponttal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A munkanélküliségi ráta a KSH szerint 2002 november-januárban 6,1 százalék volt, 0,5 százalékponttal magasabb, mint 2001 azonos időszakában, míg ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak száma 3,902 millió volt, 23,8 ezerrel több, mint a bázisidőszakban.

A KSH megállapítja: az utolsó három hónapot a gazdasági aktivitás növekedése jellemezte. A munkavállalási korú népesség aktivitási rátája a december-februári időszakban 64,7 százalék volt, ami 1,5 százalékponttal magasabb, mint az egy évvel korábban. A gazdaságilag aktív népességen belül mind a foglalkoztatottak, mind a munkanélküliek száma emelkedett.

A KSH jelentése szerint január hónaptól a részben új mintán folyó munkaerő-felmérés keretében – december-február hónapokban átlagosan – 3 millió 903 ezer foglalkoztatottat írtak össze, közel 64 ezer fővel többet, mint egy évvel korábban. Ezen belül a női foglalkoztatottság nőtt gyorsabban, ám az adatokat kismértékben a részleges mintacsere is befolyásolta, e hatás számszerűsítésére azonban nincs mód – állapítja meg a KSH.

Az ILO-definíció szerinti munkanélküliségi ráta előző évihez képest 0,7 százalékkal magasabb értékében a szezonális hatás mellett a különösen kedvezőtlen időjárás is szerepet játszik, másrészt a munkavállalási korú nem foglalkoztatottak egyre nagyobb része tartozik az aktívan állást keresők közé. Az EU-tagországok munkanélküliségi rátája az időszak középső hónapját jelentő januárban 8,2 százalék volt.

A munkanélkülieken belül valamelyest emelkedett a rövidebb munkanélküliségi periódusú esetek aránya, a munkanélküliség átlagos ideje 15 hónapra csökkent. Minden ötödik munkanélküli 25 évesnél fiatalabb, s esetükben nőtt leginkább a munkanélküliségi ráta. A jelenlegi 13,1 százalékos érték 2,5 százalékponttal kisebb az unióra jellemző januári átlagnál.

Februárban 388 ezer fő minősült regisztrált munkanélkülinek. A nyilvántartott munkanélküliek közül 123 ezer fő kapott munkanélküli-ellátást, 3 ezren jövedelempótló támogatásban, míg az utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyben 124 ezren részesültek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik