A Shell teljes nyeresége 23 százalékkal, 9,2 milliárd euróra növekedett 2002-ben, messze felülmúlva a piaci elemzők várakozásait.
A jelentős nyereség egyik oka a nyersolaj árának emelkedése, amit Latin Amerika “olajmágnásának”, Venezuelának a politikai válsága, valamint a világ második legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező Irak elleni háború veszélye váltott ki. A magas nyereség dacára a Shell óvatos: – A gazdasági helyzet továbbra is bizonytalan, folyamatos változékonyságra, szeszélyességre számítunk – nyilatkozta Phil Watts elnök.
A Shell részvényeinek ára a múlt hét második felében csökkent, a befektetők ugyanis átsiklottak a nyereség-adatok fölött, ehelyett arra összpontosítottak, hogy a Shellnek nem sikerült a tőkéjét hatékonyan működtetni. Ráadásul, míg a nyersolaj magas ára nagyot lendített a csoport kutatási tevékenységén, addig kevésbé előnyösen érintette a kőolaj-finomítást és a piacszervezést.
A finomítási haszon –amivel a benzinhez és dízelolajhoz hasonló kőolajszármazékok ára meghaladja az előállításuknál felhasznált nyersolaj árát – jelenleg az utóbbi évtized legalacsonyabb szintjén áll, és a javulásnak semmiféle jele nem mutatkozik.
[euro.hu]