Belföld

Demonstrációra készülnek a Szolnok Bútorgyár volt dolgozói

Demonstrációra készülnek a Szolnok Bútor Kft. volt dolgozói, mert immár két éve hiába várnak elmaradt bérük kifizetésére: annak eddig csak a töredékét kapták meg - írja a Népszabadság.

Az üzemi szakszervezet a munkavállalók hatvan napon túli bérkövetelése miatt 2001 júniusában kezdeményezett felszámolást a Szolnok Bútor ellen: a cég tulajdonosa ekkorra már a dolgozók többségét fizetési nehézségek miatt állásidőre küldte, anélkül, hogy elmaradt bérüket és egyéb járandóságukat kifizette volna. A felszámolás 2001 decemberében kezdődött el. Az alkalmazottaknak később felmondott a felszámoló, elmaradt bérük egy részét pedig a bérgarancia-alapból fedezték. Szabóné Fábián Ilona, a bútorgyár szakszervezeti titkára elmondta: körülbelül tizenhatmillió forintot kaptak meg, de 87 millióval továbbra is adósuk az üzem.

Időközben jelentkezett egy bútoripari cég, a budapesti székhelyű Wood Wool Kft., amely jelezte: megvásárolná a bútorgyárat, s munkát adna a dolgozók egy részének. Értesüléseink szerint a kft. csaknem kétszázmillió forint vételárat ajánlott fel, s első részletként tavaly júniusban, közjegyző előtt hárommillió forintot ebből ki is fizetett. A hátralévő öszszeget azonban nem törlesztették, és a gyárban sem kezdődött el a munka. A dolgozók attól tartanak, hogy a vevő még a vételár kifizetése előtt értékesíti az üzem ingatlanait, berendezéseit, az üzem pedig bezár. Emiatt hamarosan tiltakozó demonstrációra készülnek az üzem bejáratánál. Ennek időpontját még nem döntötték el.

Borbély Sándor, a Wood Wool Kft. ügyvezetője tegnap tudósítónknak azt mondta: elhamarkodottnak tartja a volt dolgozók demonstrációját, februárban ugyanis – részben banki hitelből – fizetni szándékoznak a felszámolónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik