Németországban, az afganisztáni nemzetközi missziót előkészítő konferencián közölték a magyar tárgyalóval, szívesen vennék, ha Magyarország mégis egészségügyi alakulatot küldene - írja a Magyar Hírlap. A kormány ezért még egy javaslatot benyújt a parlamentnek. Ha az Országgyűlés kétharmada nem támogatja az eredeti tervet, az őrszakasz kiküldését, alternatívaként az egészségügyiekről döntő határozat tervét veszik elő.
Közben Svéd László, a honvédség egészségügyi csoportfőnöke már közölte is az MTI-vel, hogy megkezdődött a februártól Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar egészségügyi alakulat tagjainak kiválogatása.
Az iraki ellenzékiek taszári kiképzésének engedélyezését elvben támogatja a Fidesz. Az erre vonatkozó amerikai kérésről akár már ma dönthet a kormány. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a döntésről azonnal tájékoztatná a parlamenti pártokat, majd lehetőség szerint már kedden, különleges eljárásban parlamenti felhatalmazást szeretne kapni.

Ajánlott videó
- 00:00 Legenda született: Ajkai Dávid a Xiaomi 14-gyel fedezte fel a kreativitás új dimenzióit
- 23:06 A 97. percben egyenlített ki a Bayer Leverkusen, továbbra is veretlen
- 21:46 Pressman: Senki nem mondja, hogy Magyarország ne üzleteljen Kínával
- 21:39 „A végeredménnyel elégedett vagyok, de a munkával nem teljesen” – hozta a kötelezőt a kéziválogatott
- 21:36 Magyar Péter ultimátumot adott a közmédiának: ha tíz napon belül nem hívják vitára, tüntetést szervez a Kunigunda utcába
- 21:30 Libasorban szaladgáltak a vaddisznók az érdi utcákon
- 21:04 Nem éri meg az áldozatot Veszprémben a klub hagyományainak tiszteletben tartása?
- 21:03 4 millió forintos bírságot kaptak a pártok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt
- 20:35 „Nem vagyok egy Harry Potter” – a Győr edzője szerint erős vetélytárs a Vasas, de saját kezükben a sorsuk
- 20:28 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 9.
- 20:08 Ábel Anita olasz párja három nappal megismerkedésük után kijelentette, hogy szerelmük egy életre szól
- 20:05 Évszázadok múlva az uralkodó majmok megdöbbennek, hogy az ember még tud beszélni
- 20:05 Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában
- 20:03 Ennyi reklámidő jut a köztévében az EP-választásra listát állító pártoknak
- 19:54 „Ha szennyezett a víz, akkor is belemegyek” – a magyar versenyző nem kér egy olimpiai duatlonból
- 21:36 Magyar Péter ultimátumot adott a közmédiának: ha tíz napon belül nem hívják vitára, tüntetést szervez a Kunigunda utcába
- 17:56 Orbán: A nukleáris iparra is kiterjesztjük a Kínával való együttműködést
- 12:58 Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját az OBH-ban
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 11:31 Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is, a Mi Hazánkot segítik
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 20:05 Évszázadok múlva az uralkodó majmok megdöbbennek, hogy az ember még tud beszélni
- 15:28 A Momentumnál tagadják, hogy ők szivárogtatták ki a hangfelvételt a Kutya Párt pénzügyeiről
- 14:17 Magyar közmondást idézett Hszi Csin-ping Sulyok Tamásnak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!