Belföld

Bértárgyalások: kemény vita várható

Kedden megkezdődnek az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) következő, október végi ülését előkészítő bizottsági tárgyalások a jövő évi bérajánlásról, valamint a minimálbérről. Az már most látható, hogy a kormány és a szakszervezetek javaslata közötti jelentős különbség miatt kemény viták lesznek, amit várhatóan erősít a nemrég közzétett uniós országjelentés is, amely szerint a bérkiáramlást a termelékenység növekedéséhez kell igazítani. A kormány - míg nemzetgazdasági szinten hat-hét százalékos reálbér-növekedést valószínűsít - a versenyszférában elsőre három-, majd később módosítva immár három-négy és fél százalékos bruttó béremelésre vonatkozó ajánlatot terjesztett a szociális partnerek elé. A munkáltatók ezt a mértéket elfogadnák, bár egy kutatási adat szerint a Magyarországon tevékenykedő cégek 8,7-9,2 százalékos bruttó béremelést terveznek a tavalyi 11-13 százalékkal szemben. [Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik