A kormány második száznapos programja intézkedéseinek célja egyrészt Magyarország versenyképességének növelése, másrészt az
Az IKB programjainak leállításából tettek félre
Az új pályázatokra szánt több mint hat milliárd forintot a minisztérium nem új forrásokból teremti elő, hanem jogelődje, az Informatikai Kormánybiztosság által elindított, majd a tárca által jogszerűtlennek, illetve célszerűtlennek ítélt futó programok leállításával, az azokra szánt keretek átcsoportosításával oldja meg – mondta el Kovács Kálmán miniszter.
esélykülönbségek csökkentése – jelentette be Gál J. Zoltán kormányszóvivő a hétfői rendkívüli kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az esélykülönbségek csökkentésének jegyében hirdeti meg új pályázatait a Hírközlési és Informatikai Minisztérium is – mondta el a Kovács Kálmán miniszter. A pályázati kiírásokat a keddi lapokban jelentetik meg, a pályázatok beadásának határideje november 22.
Az alábbi pályázatokat hirdeti meg a minisztérium:
• eDemokrácia – önkormányzatok a világhálón
A program célja, hogy minden önkormányzatnak legyen internetkapcsolata, valamint saját honlapja. Ehhez a minisztérium adja az alapinfrastruktúrát – legfeljebb két számítógépet és egy
nyomtatót -, valamint a havi 40 órás internet-hozzáférési csomagot. A program célja továbbá az önkormányzatok felkészítése az elektronikus közigazgatásra, első lépésként az elektronikus aláírás széleskörű elterjesztése. A pályázható keretösszeg 1,27 milliárd forint.
• eVilág – hazai kulturális javak a világhálón
A program célja a levéltárak, közgyűjtemények, múzeumok kulturális javainak digitalizálása, a határon túli magyar kultúra digitalizálása, valamint a kulturális tematikájú internetes tartalmak fejlesztése. A pályázható keretösszeg: 1 milliárd forint.
• Esély a felzárkózásra – közösségi hozzáférések bővítése
A program célja internetes közösségi terek fenntartása, üzemeltetése könyvtárakban, művelődési központokban, teleházakban, valamint
közösségi hozzáférés a települési önkormányzatoknál. Az intézmények 3-10 számítógépre pályázhatnak. A pályázható keretösszeg: 880 millió forint.
• eGeneráció – informatika a gyermekekért
A program célja, hogy segítse a gyermekotthonok, védőnők számítógéphez, internethez jutását, támogassa a védőnői tanácsadói programot multimédiás berendezésekkel, valamint a kismama oktatási programcsomag fejlesztéséhez gépi eszközöket biztosítson. A pályázható keretösszeg 1 milliárd forint.
• Az információs műveltség térnyeréséért – eszköz és hozzáférés
A program folytatja a pedagógusok, közgyűjteményi és közművelődési dolgozók internethez és számítógéphez juttatását. Elsősorban az alsótagozatos tanárokra, valamint a könyvtárakban, kultúrházakban dolgozó, az informatikai ismeretek átadásában kulcsszerepet játszó pedagógusokra koncentrálnak. A pályázható keretösszeg 1,9 milliárd forint.