Belföld

Kiadók a webkópiák ellen – globális nyomás alatt a Kazaa

Miután sikerült a Napstert ellehetetleníteniük, az amerikai kiadók figyelme a Napster-klónok felé fordul. Az egyik legsikeresebb fájlcserélő utóddal, a Kazaaval azonban, úgy tűnik, földrajzi korlátok miatt nem sikerül leszámolni.

A Kazaa fájlcserélő forgalmazója a Sharman Networks, amelyet adózási okokból a csendes-óceáni kis szigeten, Vanuatun jegyeztek Kiadók a webkópiák ellen – globális nyomás alatt a Kazaa 1be, ám a cég operatív ügyeit Ausztráliából irányítják. Szerverei Dániában találhatók, szoftverei forráskódjával azonban utoljára Észtországban találkoztak. A Kazaa fejlesztői, akik valószínűleg jelenleg is technológiai felügyeletet látnak el a cégnél, a feltételezések szerint Hollandiában élnek.

Learatják a fáradtságos munka gyümölcseit

Az amerikai lemezkiadók a forgalmazó cég mellett most a fejlesztőket is bíróság elé állítanák. Mi a vétkük? Az, hogy a Kazaaval naponta több millió felhasználó tölt le szerzői joggal védett zenét, tévéshowt és mozifilmet.

Mit tehet az amerikai törvénykezés egy olyan vállalattal szemben, amely csak virtuálisan lépte át az ország határait? Erre a kérdésre keresik a választ a szórakoztatóipart képviselő ügyvédek és a bírák november 18-ától egy Los Angeles-i tárgyalóteremben.

A lemezkiadók és filmforgalmazók által benyújtott kereset szerint a Kazaa alkotói copyrightos termékek illegális forgalmazása miatt megszegték a szerzői jogok védelméről szóló törvényt. Az illegális tevékenység ráadásul haszonnal is járt, hiszen a weboldal értékes hirdetési felület. A kiadók követelik, hogy a Sharman hagyjon fel a fájlcserélő szoftver forgalmazásával, vagy alakítsa át oly módon, hogy a copyrightos termékeket automatikusan blokkolja.

Milliók, milliárdokA Kazaaval lehetőség nyílik arra, hogy felhasználók millió egymás megosztott mappáiban kutatva, digitális fájlokat töltsenek le egymástól. A Kazaa használója, a keresőbe beütve az őt érdeklő előadó nevét, megkapja azoknak a felhasználóknak a megosztott könyvtárainak az elérhetőségét, ahonnan a fájlok elérhetőek. A programot közel hárommillióan használják folyamatosan, hozzáférést teremtve fél milliárd fájlhoz. A Napster fénykorában is csak körülbelül a felhasználók felével dicsekedhetett. A Kazaa az MP3-ak mellett egyéb digitális fájlok, videók, szövegek, képek cserélésére is alkalmas.

Sharman: a világháló fittyet hány a nemzeti törvényekre

A Sharman ezzel szemben a vád elejtését kéri a Los Angeles-i bíróságtól, arra hivatkozva, hogy a cégnek az USA-ban nincsenek eszközei, illetve üzleti érdekeltségei. Továbbá azzal érvel, hogy a világháló nem ismeri az országhatárokat, így az amerikai bíróság elmarasztaló ítélete nemcsak az amerikaiakat, hanem 150 ország 60 millió felhasználóját is érintené. A Sharman elöljáróban azt is jelezte: a szoftver működési elvéből kifolyólag nincs arra lehetőség, hogy kiszűrje és blokkolja a copyrightos zeneszámokat, videókat.

“Amit a kiadók várnak a bíróságtól, az az amerikai szerzői jogok nemzetközi kiterjesztése. Megkérdőjelezik a többi ország törvényhozásának szuverenitását” – jelentette ki a The New York Times-nak Roderick G. Dorman, a Sharman jogásza.

Kiadók a webkópiák ellen – globális nyomás alatt a Kazaa 2Elviekben egyetértés, gyakorlatban más megítélés

Hogyan alkalmazzunk vitatott nemzeti törvényeket egy olyan médiában, amely fittyet hány a földrajzi korlátokra? Bár a nemzetközi szerzői jogok védelmét illetően az elvek terén széleskörű nemzetközi konszenzus áll fenn, ám a büntetések terén már nincs ekkora egyetértés.

A legtöbb ország jogszabályai szerint a Kazaa használói természetesen megszegik a szerzői jogi törvényeket. Ám az nem egyértelmű, hogy bűnös-e az is, aki a törvényszegéshez használt szoftvert forgalmazza.

A Napster esetében a San Francisco-i szövetségi bíróság úgy látta, hogy a cég felelős a szerzői jogi törvények megszegéséért. Azóta a Napster tönkrement, szolgáltatása több mint egy éve nem működik.

Ezzel szemben egy holland bíróság úgy vélte, hogy a Kazaa programok forgalmazása nem törvénybe ütköző. Az ítélet után a lemezcégek jogászai a legfelsőbb bírósághoz fordultak.

Az amerikai szórakoztatóipar jogi képviselői egyébként eddig minden perbe fogott amerikai fájlcserélő céggel – Napster, Aimster, Audiogalaxy – szemben győzedelmeskedtek: azok vagy bezárták kapuikat, vagy próbálkoznak a copyrightos fájlok kiszűrésével. A Sharman állításának megvizsgálására, mely szerint a technológiából kifolyólag nem tudja átalakítani szolgáltatását, a bíróság szakértőnek kérte fel a Morpheus és a Grokster fájlcserélő programok forgalmazóit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik