Japánban eddig “magánügy” volt az öngyilkosság, az utóbbi időben viszont elszaporodtak a látványos, az egész társadalmat sokkoló 
esetek. Legutóbb Tokió egyik legforgalmasabb kereszteződésében robbant fel egy autó. A roncsok tizenöt méteres körzetben szóródtak szét, de csodával határos módon senki sem sérült meg. Az autót vezető 26 éves, elkeseredett munkanélküli férfi így vetett véget életének.
A korábbi öngyilkosságokat tapintatosan családi ügyként kezelte a japán közvélemény, hallgatás övezte ezeket az eseteket. Az új “módszer” viszont reflektorfénybe állította a tényt, hogy egyre többen választják végső, a személyes válságból kivezető megoldásként az egyébként társadalmi tiszteletnek örvendő halálformát, az öngyilkosságot.
A kormány lépni kényszerül
A japán kormányok évek óta halogatják a gazdaság átfogó reformjának megvalósítását. Ez ugyanis számos népszerűtlen intézkedéssel járna, és több társadalmi réteget érintene átmenetileg kedvezőtlenül. Ez a helyzet már tarthatatlan – többek között az öngyilkosságok szaporodása miatti sajtóharag miatt. Szeptember 30-án mind a 17 japán miniszter benyújtotta lemondását Koidzumi Dzsunicsiro kormányfőnek, hogy lehetővé tegyék a kabinet átalakítást, ami elengedhetetlen feltétele a gazdasági reformtervezetek megvalósításának.
Vállalati csődök – egyéni tragédiák
A japán gazdaság már évek óta bajban van, a kereszttulajdonlási rendszer, az eladósodás, az elhibázott állami lépések és az általános világgazdasági recesszió a vállalatok közül szedi áldozatait, rengetegen mennek tönkre. Az emberek helyzete egyre kilátástalanabb, a cégvezetők a megszégyenülés helyett az öngyilkosságba menekülnek, mert a hagyományos szemérem tiltja, hogy szorult helyzetükben másoktól kérjenek segítséget.
Szinte mindennaposak a japán sajtó tudósításai az újabb öngyilkossági esetekről. Sadao Takizawa, a Takizawa húsüzem tulajdonosa egy tokiói hídról vetette magát a mélybe. Cége pénzügyi problémákkal küszködött, és egy botrányba is belekeveredett. Ma már legendásnak számít a Japán-szerte ismert Sogo áruházlánc két vezetőjének közösen elkövetett öngyilkossága. Mikor a cég csődje nyilvánosságra került, felakasztották magukat.
Egy 45 éves nyomdavezető búcsúlevelet hagyott hátra, melyben megfogalmazta, hogy helyzete kilátástalanságára nem lát más kiutat, mint autójával belehajtani az egyik tokiói öbölbe. Korábban ugyanis egy nagyértékű gépet vásárolt, miközben megrendeléseik csökkentek, így a nyomda számláit sem tudta kiegyenlíteni. Egy autóterjesztő cég vezetői a Sogo igazgatóinak példáját követték, a kollektív öngyilkosságot választották megoldásként. A három menedzser a cég csődjét követően Tokió külvárosában egy hotelban akasztotta fel magát.
Szomorú statisztikák
1999 óta évente 30 ezer japán halálának oka az öngyilkosság, feltűnően nagy arányban vannak a 40 és 60 év közötti férfiak. Ez az adat a nyolcvanas években még 60 százalékkal alacsonyabb volt, éves szinten pedig háromszorosa az autóbalesetben elhunytak számának. Összehasonlításképpen: míg Japánban minden 100 ezer emberből 30-an követnek el öngyilkosságot, Németországban 16-an, az Egyesült Államokban 12-en, Nagy-Britanniában pedig 7-en. (Magyarországon 2001-ben 100 ezer emberre 32 öngyilkos jutott.) Japánban évente 90 ezer gyermek válik félárvává. Nem minden öngyilkosság oka derül ki, de 6845 esetben biztosan az eladósodottság és a munkanélküliség a magyarázat.
Racionális és tradicionális indokok
Az öngyilkosságok egyik oka a halálesetek után fizetett életbiztosítási díj, amiből a hátramaradott családtagok legalább az adósságok egy részét ki tudják fizetni. Az alacsonyabb beosztásban dolgozó alkalmazottak családja a gyerekek magas taníttatási költségei, valamint a lakáshitelek miatt kerül nehéz helyzetbe. Sok családfenntartó az életbiztosításra kifizetett összegben látja az egyetlen lehetőséget, hogy családja egzisztenciáját fenn tudja tartani. Csakhogy a biztosítók egyre kisebb fizetési hajlandóságot mutatnak. Míg eddig 12 hónapon belül pénzhez jutottak a hátramaradt családtagok, a kifizetés ma már 2-3 évig is elhúzódhat, sőt el is maradhat.
A másik ok az lehet, hogy a távol-keleti ország szülöttei egészen máshogy vélekednek az önként választott halálról, mint az európaiak. A múlt századig az öngyilkosságot tiszteletreméltó cselekedetnek tekintették, az elkövetett hibákért vállalat felelősséget látták kifejeződni benne. Bátorságról és önuralomról tett tanúbizonyságot egy ilyen tett. Ez a felfogás máig erősen érezteti hatását.
“Csúcsforgalomban ne ugorjon a szerelvény elé!”
A nyilvános helyen elkövetett öngyilkosságok olyannyira elszaporodtak, hogy a tokiói élet zavartalanságát is veszélyeztetik. A metróban hatalmas tükröket helyeztek a sínek fölé, hogy a beugrani készülőket könnyebben észrevegyék, és tettüket megakadályozhassák.
Az emberek tartós tiltakozásának köszönhetően távolították csak el egy elővárosi vasútállomásról a táblát, melyen a következő állt: “Csúcsforgalomban, kérjük, ne ugorjon a szerelvény elé!”. Egy-egy ilyen öngyilkosság ugyanis sokba kerül a vasút dolgozóinak, eddig közel 250 millió forintnak megfelelő bértől estek el a forgalom leállása miatt.
Lassan azért átalakulnak a japánok gondolatai az öngyilkosságról. Pszichológusok és szociológusok úgy látják, már nem a tisztelet kivívása a vezérmotívum, hanem a kétségbeesés. A lelki segélyvonalak piaca hatalmas, az öngyilkosságot fontolgatók telefonhívásai megduplázódtak az utóbbi három évben.
Az öngyilkossági hullám a politika figyelmét is felhívta a problémára, Koizumié az első japán kormány, amely foglalkozik e társadalmi jelenséggel. Megelőzési programot indítottak el, közel 625 millió forintnak megfelelő összeget szánnak rá. A japán újságokban hirdetések jelennek meg, melyekben leírják az öngyilkossági szándékra utaló jeleket, hogy a szomszédok és ismerősök még időben közbe tudjanak lépni.
