Belföld
Lehallgatták Lendvai Friderikusznak küldött, tévéelnöki pályázatát támogató üzenetét
2002. 09. 25. 16:16
[FN] Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője Friderikusz Sándor MTV-elnöki pályázatát támogatja - derül ki abból a hangüzenetből, amelyet a politikus küldött a televíziós személyiségnek. A hanganyagot szerdán adta közre az axel.hu internetes portál. A frakcióvezető üzenetében közölte, hogy változatlanul Friderikusz Sándor pályázatát támogatja, s valószínűsítette, hogy pártja egyetért véleményével. Friderikusz Sándor az MTI-nek eljuttatott nyilatkozatában megerősítette, hogy néhány napja valóban feltörték mobiltelefonja hangpostafiókját, s az internetre került szöveg az egyik üzenet szó szerinti változata. A televíziós személyiség az üzenet érdemi részét illetően kiemelte: nem csinált titkot abból, hogy tévéelnöki pályázatának tartalmát megismertette mind a négy parlamenti párt vezetőivel, képviselőivel. Mint írta, egy darabig valóban kételkedett abban, hogy a szocialista párton belül az egyik médiafelelős, Lendvai Ildikó rokonszenvévével találkozik-e koncepciója. "Erre érkezett ez a bizonyos üzenet, amiben én egyébként semmi rendkívülit nem találok, hiszen köztudott az, hogy a tévéelnök-jelölt személyéről a pártok delegáltjaiból álló kuratóriumi elnökség dönt kétharmados többséggel" - közölte Friderikusz Sándor, hozzátéve: azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a tévékuratóriumban ülő pártdelegáltak nem konzultálnak saját pártjuk vezetőivel. Friderikusz Sándor tájékoztatása szerint a tolvaj, ha telefonja SMS-tárát is feltörte volna, megtalálhatta volna a jobboldal egyik prominens vezéralakjának szintén pozitív üzenetét is. Mint közölte, magántitoksértés címén eljárást kénytelen kezdeményezni minden olyan nyilvános fórum ellen, amely közzétette magán-hangpostafiókja üzenetét.
Ajánlott videó
- 15:55 Mégis tart Ócsán önálló estet Koltai Róbert
- 15:42 Görög Zita kocsijára kerékbilincs került az Adom a napom forgatása közben
- 15:28 A Momentumnál tagadják, hogy ők szivárogtatták ki a hangfelvételt a Kutyapárt pénzügyeiről
- 15:10 Hazájában sem veszik már komolyan a Budapesten fellépő, holokauszttagadó iráni exelnököt
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 15:05 Így termesszünk okrát a kertben
- 15:04 Még 300 jelöltről kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 14:51 Már nem gyanúsítják a baleset ügyében a Nemzeti Színház ügyelőjét
- 14:46 Újfajta betegségeket szabadíthatnak ránk a e-cigaretták
- 14:43 Áthajtott a vonat egy nő lábán Poprádon, amputálni kellett a lábujjait
- 14:38 Elveszett középkori templomot találtak Visegrádon
- 14:36 Szörnyzáradékkal kötötte magához tehetségét a Barcelona
- 14:30 „Mi is reklamálhatunk, mert Kimmich feldobta magát” – Ancelotti reagált a Bayern-panaszokra
- 14:18 Patkánydarabok miatt hívtak vissza rengeteg szeletelt kenyeret Japánban
- 05:58 Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 12:58 Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját az OBH-ban
- 10:59 „Nem vagyunk dílerek, semmi illegálist nem csinálunk, mégis börtönbe csuknának” – itt a nagy magyar kannabiszper
- 09:24 Ezek voltak az angolérettségi feladatai
- 08:40 A határtól 1500 kilométernyire található célpontot talált el egy ukrán drón
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 09:46 Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!