[FN] Az elemzői várakozásoknál gyengébben alakultak a növekedési adatok. A KSH adatai szerint a második negyedéves enyhe emelkedést belső tényezők magyarázzák. Előzetes adatok szerint a GDP az első negyedévben 2,9 százalékkal, a második negyedévben 3,1 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az elemzők a második negyedévre 3,3 százalék körüli növekedést vártak. Ezzel gyakorlatilag megállt a gazdasági növekedés ütemének lassulása: a hivatal adatai szerint a második negyedévi tendenciaváltozást két évig tartó, lényegében folyamatos ütemcsökkenés előzte meg. Két évvel korábban negyedévről negyedévre mérséklődött a növekedés. Ezt az irányzatot 2001 első negyedévében egy átmeneti és enyhe élénkülés szakította meg, majd újra négy negyedéven keresztül a növekedés mérséklődése jellemezte a magyar gazdaságot. Az élénkülést elsősorban a belső kereseti tényezők generálták. A bruttó hozzáadott érték volumene a szolgáltató ágazatokban továbbra is emelkedett, a mezőgazdaságban és az iparban pedig kismértékben csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdaság külső és belső pénzügyi egyensúlyi helyzete kedvezőtlenebb a tavalyinál. Az inflációs ráta számottevően mérséklődött. A foglalkoztatottak száma nem változott, a munkanélkülieké kissé emelkedett. ([KSH]) Ugyancsak előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya júliusban 173 millió euró, az első hét hónapban 1,972 milliárd euró volt, ezt a Magyar Nemzeti Bank közölte kedden. Elemzők júliusra 50 millió euró körüli összegre várták a folyó deficitet. Végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya júniusban 397 millió euró, az első félévben 1,799 milliárd euró volt. Egy évvel korábban, 2001 júliusában a folyó fizetési mérleg 94 millió euró többlettel zárt, az első hét havi hiány 914 millió euró volt. Londoni elemzők szerint a jelentős reálbérnövekmény, a csökkenő munkanélküliség és a nagyvonalú költségvetési politika ismeretében semmi meglepő nincs a most közétett adatokban.
Ajánlott videó
- 23:11 Hihetetlen mázlis góllal nyert a PSG, nem bírt egymással a Manchester City és az Inter
- 22:06 Álmos kezdés után a második félidőben már felpörgött a Fradi
- 21:34 A BL-be 19 év után visszatérő csapat focistája két védőt és egy kapust küldött el egy csellel a gólja előtt
- 21:15 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 18.
- 21:13 Az Orbán Viktor-Magyar Péter vitára jó esetben októberben kerülhet sor az EP-ben
- 20:53 „Most a magánéleti seggfejekről van szó” – dalbemutató titkos Carson Coma koncerten jártunk
- 20:48 A Kecskemétről Angliába szerződő magyar focista: Rooney az első pillanattól kezdve úgy állt hozzám, mintha régóta ismernénk egymást
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 20:15 Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
- 20:05 A Harry Potter-filmekben diákot játszott a színésznő, aki A Bridgerton családban kétgyerekes anyukát fog alakítani
- 19:58 Telex: egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a felrobbant csipogókat
- 19:44 Nagy Márton: Minden eddiginél szigorúbb szabályozás lesz az Airbnb-k esetében
- 19:25 És egyre csak emelkedik a víz – képeken a szerdai Duna-helyzet
- 19:11 Szaúd-Arábia nem ismeri el Izraelt Palesztina létrejötte nélkül
- 19:05 Már több mint 610 ezer orosz katona eshetett el vagy sebesülhetett meg az ukrajnai háborúban
- 18:19 David Pressman határozottan üzent Orbánnak, szerinte el kell érkeznie a ráeszmélés pillanatának
- 15:48 Kiengedték a 21 éves öntudatlan lányt megerőszakoló két férfit
- 16:59 Újabb robbanások történtek Libanonban, több százan megsebesültek, ezúttal walkie-talkie-król szólnak a hírek
- 16:30 29 éves korában meghalt a sztárbalerina, majd egy nappal később az anyja is elhunyt
- 15:48 Rogánék több mint 380 ezer telefonszámot adtak át egy propagandakampányhoz
- 13:51 Mennyi nyugdíjat kaphatnak a minimálbéresek?
- 14:42 A magyar kormány azt állítja, nem áll kapcsolatban a Libanonban felrobbant csipogók miatt gyanúba került budapesti céggel
- 16:04 Most arról vitáztak az EP-ben, hogy Magyarország oroszbarátsága veszélyezteti-e a schengeni övezetet
- 16:38 Varga Viktort az árvíz miatt nem engedték vissza a saját házába: „Eddig bármikor hazahajózhattam”
- 15:40 A Kísértés: Noel arról beszélt, hogy barátnője van, és közben egy csábító fenekét simogatta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!