[MTI] Az Erzsébet hídi, július 4-i demonstráció kezdetén rendőrök nem tartózkodtak a hídon - olvasható a rendőrség internetes honlapján. A BRFK továbbra is cáfolja a Magyar Nemzet hétfői számában megjelenteket, miszerint rendőrök zárták le részlegesen a hidat a tüntetést megelőzően. A rendőrségi tájékoztatás szerint a videofelvétel készítője a BRFK rendelkezésére bocsátotta a július 4-én, a reggeli órákban az Erzsébet hídon történteket rögzítő, VHS-kazettára másolt filmet. A közlemény szerint a filmen látható, amint a BRFK I. kerületi kapitányságának segédmotoros és egy gépkocsizó járőre az Erzsébet híd budai hídfőjénél - a kapott utasításnak megfelelően - forgalomtereléssel megkezdi az áthaladó gépjárművek ellenőrzését. A rendőri intézkedés a BRFK központi ügyeletének utasítására történt, ugyanis július 4-én reggel fél nyolc körül elraboltak egy pénzszállító autót a XI. kerületben. Rövid idő elteltével a járőrök elhagyták az Erzsébet hidat, és mindkét irányban megindult a forgalom. A közlés szerint ugyanezen a felvételen jól látható, hogy a rendőri intézkedés befejezése és a járőrök elvonulása után mintegy félórával a híd közepén - nem pedig a budai hídfőnél - civil gépjárművek fordulnak keresztbe, megbénítva ezzel a forgalmat. A rendőrség részére átadott felvétel egyértelműen alátámasztja a BRFK korábbi álláspontját, amely szerint a felvételen látható rendőrök jelenléte semmilyen formában nem kapcsolható a később kialakult jogellenes tevékenységhez. Ennek alapján a BRFK ismételten cáfolja és visszautasítja azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek a két, egymástól független, térben és időben jól elkülöníthető eseményt összemossák.
Ajánlott videó
- 16:50 Császármetszéssel jött világra Patai Anna kisfia
- 16:45 „Hát két külön vonattal megy, nem?” – véletlenül megduplázta a helyjegy árát a MÁV a szerencsi járaton
- 16:40 Már nagyjából látszik, hol fog tetőzni a Duna
- 16:32 Varga Viktor a Dóra Béla elleni Sztárbox-meccséről: Szörnyű bunyó volt a kibontakozásom hátráltatása szempontjából
- 16:19 Sergio Pérez apja infarktust kapott fia balesete miatt
- 16:13 Ralf Schumacher tagadja, hogy valaha is megcsalta volna az exfeleségét: Mindig hűséges voltam, mert szerettem
- 16:12 Annyi eső esett Sopron térségében másfél hét alatt, amennyi két és fél hónap alatt szokott
- 15:59 Harcsaóriást fogott egy békési falu polgármestere
- 15:47 Tűz a román parlamentben: 300 embert evakuáltak
- 15:46 Nagy Mártonnak feltették a kérdést, háborúban áll-e a kormány a Sparral
- 15:41 Példátlan politikai botrány Szlovákiában: a kormánypártok kigolyózták a parlament ellenzéki alelnökét
- 15:30 Ez a flamingóvirág gondozásának a titka
- 15:06 Nádasdy Ádám: A kultúra megőrzése maga a kultúra
- 15:01 A magyarok még nem használhatják az iOS 18 egyik fontos újdonságát
- 15:00 Egy másik showműsorban szerzett tapasztalatai miatt mondott nemet évekig a Dancing with the Starsra Kucsera Gábor
- 06:33 Utakat zárnak le, lerövidül a szentendrei HÉV, megnyithatják a Lajta-menti szükségtározót
- 09:02 Veszprémből erősíthet a szegedi kézicsapat
- 05:59 Sok turista elkerülheti Budapestet, ha teljesen betiltják az Airbnb-t
- 10:19 Dávid Ferenc: Sokat veszítettek a nyugdíjasok, nem szerencsés, ami a nyugdíjakkal történik
- 11:03 Korlátlan netet ad 5 napra a Yettel az árvíz miatt
- 09:37 Magyar Péter minden szerződéses és tartalékos katonát a gátakhoz vezényelne
- 10:48 „Ilyenkor nem a propagandaadótokon kell okoskodni” – nem megy el a köztévés vitára Magyar Péter
- 13:09 Óriási változás áll be az időjárásban
- 10:53 Nánási Pál a gyerekei szerepeltetéséről: Ez egy emberkísérlet
- 13:47 Másodfokon is pert nyert az Economix Orbán Viktor ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!