[FN,MTI-Eco] Az idén az első félévben a fogyasztóvédelmi ellenőrök 14.305 üzletben vizsgálódtak, és azok mintegy felében találtak kifogásolnivalót - mondta Huszay Gábor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenőrök 4.691 szabálysértést tártak fel, szemben az egy évvel korábbi 5.502 esettel. Huszay Gábor szerint a csökkenés a vonatkozó jogszabályok módosításával magyarázható. Növekedett a minőségvédelmi bírságok száma, ami az első félévben 1.055-öt tett ki, szemben a 2001. első félévi 698-cal. A minőségvédelmi bírság összege is emelkedett 72,2 millió forintra, a múlt év hasonló időszakának 55,1 millió forintjáról. - A minőségvédelmi bírságot a fogyasztóvédelmi felügyelők a kifogásolt élelmiszereknél kötelesek kiszabni - mondta a főigazgató. A reklámfelügyeleti bírságok száma is emelkedett az idei év első hat hónapjában a múlt évi első félévi 51-ről 80-ra. Ez a főigazgató szerint elsősorban a dohányreklámok tilalmának köszönhető. A fogyasztóvédelmi bírságok száma csaknem megduplázódott az idei első félévben a múlt év hasonló időszakához viszonyítva. Míg 2001. első félévében 752 esetben szabtak ki bírságot a szakemberek, addig az idei év első felében 1.402 esetben találtak okot az ilyen jellegű pénzbüntetésre. A múlt év első hat hónapjában 132,8 millió forint volt a fogyasztóvédelmi bírság összege, addig az idei első félévben ez az összeg 164,5 millió forintot tett ki. A múlt év első felében 33.231-en fordultak meg a fogyasztóvédelmi felügyelőségeken szerte az országban, az idén az első hat hónapban pedig a számuk 34.050-re emelkedett. Újságírói kérdésre válaszolva a főigazgató elmondta: a felügyelőségeknek a minőségi reklamációk kezelése okozza a legtöbb munkát, mivel ezen a területen sem a kereskedők, sem a fogyasztók nem ismerik a pontos szabályokat. A reklamációk zöme főként a könnyűipari termékekkel, például cipőkkel kapcsolatos. A műszaki cikkeknél a felügyelőségeknek legtöbb gondjuk a veszélyes villamos berendezésekkel van, amik elsősorban távol-keleti gyártmányúak és az emberek főként a piacokon szerzik be azokat. A Forma-1 rendezvényein is vizsgálódtak a felügyelők, ahol megállapították, hogy az árak magasak voltak ugyan, ám a színvonal és a szabályok betartása elsősorban a kerítésen belül nagy mértékben javult. Erre bizonyíték Huszay Gábor főigazgató szerint, hogy a kifogásolási arány mindössze 13 százalékos volt, a 42 próbavásárlásból pedig mindössze egy esetben észleltek 65 forintos túlszámlázást. A kerítésen kívül viszont már nem volt ilyen jó a helyzet, mivel ott a kifogásolási arány 50 százalék körül mozgott.
Ajánlott videó
- 20:01 Kislányával vörös szőnyegezett Rebel Wilson a torontói filmfesztiválon
- 19:46 Varga Mihályék válasza: az iparűzési adó elvonásáról nem született döntés
- 19:20 A tökéletes párt jó nézni, de egy hét múlva már nem fogunk rá emlékezni
- 19:19 Felrobbanó csipogók miatt több ezer ember sérült meg Libanonban, köztük Hezbollah-tagok is
- 19:16 Öngyilkos lehetett az autóbalesetben meghalt frankfurti futballedző
- 19:01 Rubint Réka és Schobert Norbi is beálltak zsákot pakolni a Római-parton az árvíz miatt
- 18:58 Felemás napot zárt a forint
- 18:54 Elérte Nagymarost a dunai árhullám
- 18:43 Kirúgták Cristiano Ronaldo edzőjét, olasz bajnok tréner a kiszemelt
- 18:18 Szász Júlia veszi át a várandós Martinovics Dorina egyik szerepét a Centrál Színházban
- 18:10 „Neki is vannak gondolatai, érzései, még ha nem is tudja kifejezni” – 243 milliós kártérítés az óvodában lebénult kisfiú családjának
- 18:03 Napirend után: Vigyázz, mert turisták jönnek!
- 18:02 Pokorni Zoltán avatott emléktáblát Sólyom László egykori otthonánál
- 17:58 „Sok fiatal szenved az egyház bűnei miatt” – Ferenc pápa vezetésével kezd bűnbánatba a Vatikán
- 17:56 Több országos közutat is lezárnak az árvízi helyzet miatt
- 13:02 Itt az első fotó az összeroppant Titan roncsáról
- 12:04 Centiken múlt, hogy nem ütötte el a vonat a biciklist Fertődnél
- 08:31 Till Attilát megrázta a Fülöp-szigeteki szegénység: Szívfacsaró volt, amikor az éjszaka közepén egy tízéves kislány ételt kért tőlem
- 17:34 Árvíz: mobilnetet vagy extra beszélgetést biztosít díjmentesen a Telekom
- 11:52 HVG: Központilag elvonnák és újraosztanák a települések helyi iparűzési adóját
- 16:19 Sergio Pérez apja infarktust kapott fia balesete miatt
- 06:33 Utakat zárnak le, lerövidül a szentendrei HÉV, megnyithatják a Lajta-menti szükségtározót
- 14:26 Gyilkosság: megöltek egy nagykanizsai nőt
- 16:40 Már nagyjából látszik, hol fog tetőzni a Duna
- 10:19 Dávid Ferenc: Sokat veszítettek a nyugdíjasok, nem szerencsés, ami a nyugdíjakkal történik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!