Nincs napirenden a Mol gázüzletágának eladása. Ameddig nem készül el az új gáztörvény és az új gázárszabályozás, addig nem is lehet megállapítani az üzletág értékét - jelentette ki Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója a cég tegnapi sajtótájékoztatóján. A társaság az első fél évben 39 milliárd forint nyereséget ért el, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest komoly eredménynek számít. A gázüzletág 1999 harmadik negyedéve óta először lett nyereséges, de a második negyedévben elért 2,9 milliárd forint nyereség még a karbantartási költségeket sem fedezi. Az első negyedévet is figyelembe véve a fél év végére még mindig maradt 3,8 milliárd forint veszteség ezen az üzletágon. A jelenlegi árfolyamot, valamint a várható fogyasztást és árat figyelembe véve, a Mol vezetése nullszaldós második fél évre számít.
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 15:10 Hazájában sem veszik már komolyan a Budapesten fellépő, holokauszttagadó iráni exelnököt
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 15:04 Még 300 jelöltről kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 14:51 Már nem gyanúsítják a baleset ügyében a Nemzeti Színház ügyelőjét
- 14:46 Újfajta betegségeket szabadíthatnak ránk a e-cigaretták
- 14:43 Áthajtott a vonat egy nő lábán Poprádon, amputálni kellett a lábujjait
- 14:38 Elveszett középkori templomot találtak Visegrádon
- 14:18 Patkánydarabok miatt hívtak vissza rengeteg szeletelt kenyeret Japánban
- 14:17 Magyar közmondást idézett Hszi Csin-ping Sulyok Tamásnak
- 13:44 Egy szerkesztőség mindennapjairól mesél az Office-univerzum új sorozata
- 13:44 Felszállás közben túlfutott a kifutópályán egy Boeing, súlyos sérültek is vannak
- 13:43 7000 éves lelőhelyet találtak Szerbiában
- 13:39 Elkezdték szerelmi életüket a gyurgyalagok
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 11:31 Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is, a Mi Hazánkot segítik
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 08:40 Rekordközeli veszteséget szenvedtek el az oroszok az elmúlt 24 órában
- 09:24 Ezek voltak az angolérettségi feladatai
- 09:46 Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől
- 07:46 Gáspár Zsolti: Büszke vagyok arra, hogy mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk
- 12:58 Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját az OBH-ban
- 10:59 „Nem vagyunk dílerek, semmi illegálist nem csinálunk, mégis börtönbe csuknának” – itt a nagy magyar kannabiszper
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!