Inter.net -fontolgatják az új csomagot
Legalább egy új, valószínűleg 15 órás csomaggal az Inter.net piacra lép – nyilatkozta lapunknak Kormanik András üzletfejlesztési menedzser. Az Inter.net megérezte a Mindenkinet csomag megszűnését: május-júniusban a cégnél a szokásosnál nagyobb volt a felmondások aránya.
Olvassa el……kapcsolódó cikkeinket:
• Új ingyenes internetszolgáltatók a piacon
• Jutányos internettarifák augusztus elsejétől
• ADSL-körkép: hol, mikor, mennyiért?
“Az elvesztett ügyfelek úgy tűnik, nem is jönnek vissza” – mondta Kormanik. A kormány által dotált új csomagok bejelentésekor a cég felhívta minden, a Mindenkinet csomag megszűnése miatt eltávozott ügyfelét, és csupán töredékük, minimális százalékuk jelezte, hogy visszatérne.
Az Inter.net jelenleg négy csomagot kínál modemes, illetve ISDN (1×64 kbps) kapcsolattal rendelkezőknek: a legolcsóbb – bruttó 1250 forintos – csomag tíz óra internetet tesz lehetővé a nap bármely szakaszában.
Szolgáltatásaiban legszélesebb – korlátlan, forgalmi díjmentes -, árban legdrágább, Bajnok névre hallgató csomagjuk bruttó 7500 forintba kerül. Ezenkívül bruttó 2500 és 3750 forintért is kínál csomagokat az Inter.net – ez utóbbi különösen kedvező: az Alap névre hallgató csomag hétköznap délután négytől (hétvégén három órától) reggel hat óráig korlátlan, ezen kívül havi 20 óra hozzáférést biztosít a fenti összegért.
Az Enternet már igazódott az új csomagokhoz
Az Enternet már beépítette az új Matáv díjszabást csomagjaiba: augusztus elsejétől 15 órás, (csúcsidőben korlátlan, kedvezményes időszakban 15 órás) internetezési lehetőséget kínál. Az új csomag havi díja bruttó 1500 forint, ha valaki szeptember elsejéig három hónapot egyben kifizet, akkor csupán havi 999 forint.
Szintén az új telefondíj-struktúrához igazódik az Enternet átalánydíjas, 40 órás csomagja is, ennek havi díja bruttó 3000 forint.
Az Enternet csomagjai
|
||||||
Csomag
|
Hozzáférés
|
E-mail
|
E-mail-tárhely
|
WWW tárhely
|
Elõfizetési
díj |
|
Induló *
|
korlátlan
+10 óra |
1 db
|
25 MB
|
20 MB
|
1.000 Ft
|
|
15 óra *
|
korlátlan
+15 óra |
1 db
|
25 MB
|
20 MB
|
999 Ft
|
|
Alap *
|
korlátlan
+20 óra |
1 db
|
25 MB
|
20 MB
|
2.000 Ft
|
|
Korlátlan
|
korlátlan
|
1 db
|
25 MB
|
20 MB
|
3.000 Ft
|
|
Üzleti I.
|
korlátlan
|
5 db
|
125 MB
|
50 MB
|
5.000 Ft
|
|
Üzleti II. **
|
korlátlan
|
10 db
|
250 MB
|
100 MB
|
10.000 Ft
|
|
* A hozzáférés csúcsidõben
korlátlan, az idõszámlálás csak csúcsidõn kívül történik! |
||||||
A feltüntetett árak havidíjak és
a 25%-os ÁFA-t nem tartalmazzák! |
Új csomagok az Externetnél is
A szolnoki székhelyű Externet értékesítési igazgatója, Schmidt Orsolya tájékoztatása szerint a Mindenkinek csomag megszűnése óta érezhetően csökkent az érdeklődés a dial-up internetelőfizetés iránt. Többen átnyergeltek az ADSL-re, de még így is érzékelhető a visszaesés.
Az Externet új csomagokat kíván piacra dobni augusztus 1-től, a 15 órás bruttó 1600, a 40 órás 2600 forintba fog kerülni – az előzetes tervek szerint. A társaság várakozásai szerint az államilag támogatott percdíjak hatására visszatérnek a netezők táborába azok, akik a Matáv-csomag megszűnése miatt elpártoltak.
A GTS-Datanet szerint a piaci részesedések nem változnak
A GTS-Datanet Kft. is új csomagokkal fog megjelenni augusztus 1-től – mondta lapunknak Varga Edit, a társaság kommunikációs vezetője. A mostani dial-upos csomagok megszűnnek illetve módosulnak, a tervek szerint szofisztikáltabb előfizetési lehetőséget kínálnak az ügyfeleknek a Matáv kedvezmény helyett.
Varga Edit szerint a társaságnál nem volt visszaesés az ügyfélszám tekintetében, sokan az ADSL-akcióra csaptak le a fix telefonköltség csábító hatása miatt. Az új csomagok miatt mindenképpen új előfizetőkre számít a GTS-Datanet, ezres nagyságrendben, de nem várható a piac jelentős módosulása. Varga Edit szerint a GTS-Datanet megőrzi második helyét, az Axelero piacvezető státusát a Mindenkinek-csomag megszűnése ellenére sem lehet a közeljövőben túlszárnyalni.
Axelero – már 16 otthoni csomag
Az Axelero jelenleg 16 otthoni csomagot kínál, legújabban három új, fix alapdíjas + percdíjas konstrukciót vezetett be. 15 órás internetet telefonköltséggel együtt már bruttó 6000 forinttól lehet rendelni (Kombi 6000).
Korlátlan internetet – telefonköltség nélkül – 7500 forintért rendelhetünk (Profi). A másik megoldás, ha 2500 forintos havidíj ellenében, Kombi Nappal csomagot kérünk: ebben az esetben 7-18 óra között az Internet percdíj 6,30, egyébként 6,90 forint.