Belföld

Demszky elhatárolódásra szólítja fel a politikusokat

“Mélyen elítélem, és a budapestiek nevében visszautasítom a mai politikai akciót” – mondta Demszky Gábor főpolgármester csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. A főpolgármester szerint az előre eltervezett zavarkeltés jelentős károkat okozott a Budapesten élőknek, és az itt dolgozóknak. A város tudatos megbénítását semmilyen körülmények között nem lehet elfogadni – mondta Demszky, aki kiment reggel az Erzsébet-hídra, ahol a tüntetők hangosan szidalmazták a szabad demokrata politikust.

Demszky szerint az Erzsébet híd elfoglalói nem a kormánypártoknak okoztak kárt, hanem annak a több tízezer budapestinek, akiknek a szabadságát korlátozták, akiknek az idejéből órákat vettek el, és ezzel pénzt húztak ki a zsebükből. Szerinte éppen ezért az érintettek kártérítésért fordulhatnak a bírósághoz. Ehhez akár jogi segítséget, tanácsadást is ad a főváros – tette hozzá a főpolgármester, aki úgy vélte, a rendőrségnek és a hatóságoknak szabálysértés, sőt, akár esetleges bűncselekmények elkövetése miatt is fel kell lépniük a hasonló akciók ellen.

“Főpolgármesterként minden tőlem telhetőt megtettem és megteszek annak érdekében, hogy minél hamarabb helyreálljon a rend a fővárosban” – fogalmazott az SZDSZ-es politikus, aki egyeztetett a belügyminiszterrel és a budapesti rendőrfőkapitánnyal is az ügyben.

Demszky kijelentette: a mostani hídlezárás nem tekinthető polgári engedetlenségnek. Ez egy törvénytelen politikai provokáció. Törvénytelen, mert bejelentés nélkül, a jogszabályok áthágásával történt. A tiltakozás mindenkinek elidegeníthetetlen joga, de ennek megvannak a polgári eszközei. A szándékos károkozás nem ilyen – tette hozzá.

“Az, hogy velem mi történt, nekem mit mondtak a hídon, nem lényeges. Politikus vagyok, ezért többet kell elviselnem. A budapesti polgároknak azonban nem kell és nem is szabad elviselniük, hogy bárki, bármilyen politikai célból megpróbálja megbénítani a város életét” – mondta Demszky Gábor, aki a FigyelőNet kérdésére elmondta, a hídon nem inzultálták, “csupán” kiabálások hallatszottak.

Demszky szerint a hídfoglalóknál jóval súlyosabb felelősség terheli a történtekért mindazokat, akik a választások eredményének olyamatos megkérdőjelzésével keltik és fenntartják a emberekben a bizonytalanságot. Semmilyen politikai érdek nem szolgálhatja a polgárok életének ellehetetlenítését. Ezért a főpolgármester elvárja minden felelős politikustól, hogy határolódjon el a szélsőjobboldal “szégyenteljes akciójától”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik