Belföld

Worldcom: túl fogjuk élni

John Sidgmore, a WorldCom elnöke kedden nyilatkozatban kért bocsánatot a cég részvényeseitől , és megígérte, mindent megtesz azért, hogy a cég életben maradjon. A jövő héttel pedig elkezdik a cég vezetőinek meghallgatását.

“Az amerikai társadalom minden tagjától düh és csalódottság áramlott a társaság felé, de biztosíthatok mindenkit, az új vezetés és 60 ezer alkalmazottunk közül mindenkit sokkolt a könyvelésben elkövetett hibák híre” – mondta Sidgmore, aki tegnap ismét nyilatkozott az újságíróknak a múlt héten kirobbant könyvelési botránnyal kapcsolatban. A cég részvényeseitől bocsánatot kért, de leszögezte, a helyzet kialakulásáért a korábbi vezérigazgató és pénzügyi igazgató is felelős. Megígérte, küzdeni fog a WorldCom csődjének elkerüléséért.

Nyilvános bocsánatkérés

“A WorldCom minden érintett alkalmazottjának nevében kérek most bocsánatot” – mondta a keddi sajtótájékoztatón Sidgmore. Ígéretet tett arra, hogy befektetőikkel együttműködnek a cég könyvelésének ellenőrzésében, hozzáférhetővé tesznek minden adatot, hogy a befektetők bizalmát visszaszerezhessék, és bármilyen gyanú felmerülését megelőzhessék.

A tisztánlátás érdekében jövő hét hétfőn Cynthia Carper, a cég belső ellenőrzésének vezetője, David Myers, a cég kontrollere, Max Bobbitt, az audit bizottság elnöke, Melvin Dick, az Andersen könyvelési tanácsadó cég egyik partnere is tanúvallomást tesz.

A sajtótájékoztatón Sidgmore beszámolt a botrányt megelőző napok eseményeiről, hogyan fedezte fel a könyvelésben elkövetett csalásokat. Először június 20-án egy belső auditáló bizottság tett jelentést a problémákról. Sidgmore állítása szerint ekkor még nem volt tisztában a baj mértékével. Még ezen a napon kiderült, igen jelentős gondokról van szó, ezért a bizottság felszólította Sullivant, a pénzügyi igazgatót, számoljon be a kialakult helyzetről.

Június 24-én, a botrány kirobbanása előtt egy nappal, Sullivan jelentésében nem tette említést a gondokról. Továbbra is a könyvelés makulátlanságáról számolt be, amit a bizottság elutasított és kezdeményezte elbocsátását.

“A jövő tőlem függ”

“Míg a botrány kirobbanásának okai a leköszönt vezetés lelkén száradnak, a jövő tetteiért én vagyok felelős” – nyilatkozta Sidgmore, aki szerint egész Amerika érdekelt a WorldCom túlélésében. – Természetesen nem tudok száz százalékos garanciát vállalni a felszámolás elkerülésére, de annyit mondhatok, nagyon keményen dolgozunk a bankok és mások segítségével azon, hogy meg tudjuk valósítani az általunk kitűzött célokat anélkül, hogy csődbe mennénk.”

Sidgmore már nekikezdett a költségek csökkentésének, 17 ezer munkahely megszüntetését tervezi, vagyis a vállalat alkalmazottainak 20 százalékát akarja elbocsátani. Állítása szerint a WorldCom egyelőre még ki tudja fizetni rövid lejáratú hiteleit. Előrejelzései szerint az első visszafizetési probléma 2003 elején fog jelentkezni.

Sidgmore egyelőre bizakodó, mert legjelentősebb ügyfelei nem pártoltak el a WorldComtól, bár beismerte, hogy sokan rendkívül mérgesek voltak múlt héten, beleértve az állami megrendelőket is. Az amerikai kormány egyébként fontolgatja, hogy felfüggessze a WorldCom részvételi jogát az állami megbízásokban. A bizalom visszaszerzésének és az üzletvitel átláthatóságának érdekében a WorldCom folyamatos tárgyalásokat folytat partnereivel.

A tőzsdét is kiengesztelik

Sidgmore a sajtótájékoztatón elmondta, kedden reggel “produktív” beszélgetést folytatott Harvey Pitt-tel, az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) elnökével. Pitt, aki egyébként polgári peres eljárást indított többek között Sidgmore ellen is, hétfőn még azt nyilatkozta, a WorldCom 3,8 milliárdos könyvelési csalásra adott magyarázata “egyáltalán nem kielégítő és hiányos”. A társaság még a Nasdaq képviselőivel is szeretne tárgyalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik