Újabb frontot nyitott egymással szemben a két nagy párt: lényegében biztosra vehető, hogy napokon belül a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez az MSZP Orbán Viktorral, a Fidesz Medgyessy Péterrel szemben. A politikai felhangoktól függetlenül ezek lehetnek az első, ténylegesen vizsgálat alá vont vagyonnyilatkozatok. Fedezhető volt-e az Orbán család eddigi vagyonnyilatkozataiban feltüntetett forrásokból annak a budai ingatlannak az ára, amelybe a kormányváltást követően költözött a volt miniszterelnök, illetve miért nem szerepel Medgyessy Péter bevallásában az a haszonélvezeti jog, ami alapján az immáron kormányfői rezidenciaként is működő villában lakik? Lecsupaszítva ez a két kérdés képezi azoknak a tervezett beadványoknak az alapját, melyeket azonban politikai döntéseket követően nyújtanak be egymás ellen az MSZP és a Fidesz képviselői.
[Világgazdaság]
Ajánlott videó
- 13:43 7000 éves lelőhelyet találtak Szerbiában
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 13:16 Fontos változás jön a Google biztonsági beállításaiba
- 13:15 Sosem látott felvételen mutatta meg Majka, hogyan énekelt kisgyerekként a fia, Olivér
- 13:03 Arany Oroszlán-életműdíjat kap Cannes-ban Peter Weir, a Truman Show és a Holt költők társasága rendezője
- 12:58 OBH: Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját
- 12:38 Megtalálhatták a mai disznók 65 millió éves ősét
- 12:34 Fekete víz ömlik az egykor kristálytiszta vizű magyar folyóba
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 12:31 Súlyosabb büntetést kértek Gyárfás Tamásra és kezdeményezték a letartóztatását
- 12:15 Már áprilisban meghaladtuk az egész évre tervezett hiánycélt
- 12:10 13 év fegyházat kapott a makói férfi, akinél több tízezer gyermekpornográf felvételt találtak
- 12:04 Freya Allan szeretné, ha a rajongók adnának egy esélyt a Henry Cavillt váltó Liam Hemsworth-nek a Vaják új évadában
- 12:00 Elhagyhatta a kórházat az infarktusából lábadozó veszprémi kézilegenda
- 11:48 „Ha ennyiszer megtörténik, az már nem lehet szerencse” – visszavágott a kritikusoknak a Real Madrid védője
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 11:31 Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is, a Mi Hazánkot segítik
- 08:40 Rekordközeli veszteséget szenvedtek el az oroszok az elmúlt 24 órában
- 09:24 Ezek voltak az angolérettségi feladatai
- 09:46 Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől
- 07:46 Gáspár Zsolti: Büszke vagyok arra, hogy mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk
- 07:00 Ledudálták, kiszállt az autóból, üvöltözött, levideózták, felfüggesztettet kapott
- 07:14 Elsőként a parkolási bírságait fizetné ki a játék fődíjából a ValóVilág 12 új beköltözője
- 07:09 Balesetek miatt két vonalon sem járnak a vonatok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!