[FN, Energiainfo] Öt új orosz "dollármilliárdos" neve vált ismertté, miután ma nyilvánosságra hozták a Yukos fő tulajdonosainak kilétét - írja a The Moscow Times. Az orosz vállalati gyakorlatban nem jellemző lépést a társaság azon terve tette sürgetővé, hogy az ősszel meg kíván jelenni a New York-i tőzsdén, ahol elvárás a tulajdonosok kilétének ismertsége. A közzététel szerint a Forbes magazin által a leggazdagabb orosznak kikiáltott Hodorkovszkij vezérigazgatónak 36 százaléka van a második legnagyobb olajcégben. Miután a Yukos mostani piaci értéke bő 20 milliárd dollár, a vezér tulajdonrésze nagyjából 7,2 milliárd dollárt ér. A Forbes januárban 3,7 milliárdra taksálta a vagyonát. A Menatepen keresztül 8 százaléka van a társaságban Leonyid Nyevzlinnek, ami bő egymilliárd dollárt jelent. Nyevzlin a Menatep csoport társalapítója, korábban a Yukos vezérigazgató-helyettese volt, szenátorkánt működött a szövetségi tanácsban és vezetője a zsidó kongresszusnak. A Menatep adatai szerint egy korábbi Yukos igazgató, Vlagyimir Dubov, az állami duma vezető-helyettese 7 százalékkal rendelkezik (körülbelül 900 millió dollár), ahogyan a Menatep csoport igazgatója, Platon Lebegyev és két Yukos-igazgató, Mihail Brudno és Vaszilij Sahanovszkij is hasonló résszel bír.
Ajánlott videó
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 13:16 Fontos változás jön a Google biztonsági beállításaiba
- 13:15 Sosem látott felvételen mutatta meg Majka, hogyan énekelt kisgyerekként a fia, Olivér
- 13:03 Arany Oroszlán-életműdíjat kap Cannes-ban Peter Weir, a Truman Show és a Holt költők társasága rendezője
- 12:58 OBH: Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját
- 12:38 Megtalálhatták a mai disznók 65 millió éves ősét
- 12:34 Fekete víz ömlik az egykor kristálytiszta vizű magyar folyóba
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 12:31 Súlyosabb büntetést kértek Gyárfás Tamásra és kezdeményezték a letartóztatását
- 12:15 Már áprilisban meghaladtuk az egész évre tervezett hiánycélt
- 12:10 13 év fegyházat kapott a makói férfi, akinél több tízezer gyermekpornográf felvételt találtak
- 12:04 Freya Allan szeretné, ha a rajongók adnának egy esélyt a Henry Cavillt váltó Liam Hemsworth-nek a Vaják új évadában
- 12:00 Elhagyhatta a kórházat az infarktusából lábadozó veszprémi kézilegenda
- 11:48 „Ha ennyiszer megtörténik, az már nem lehet szerencse” – visszavágott a kritikusoknak a Real Madrid védője
- 11:33 Közös streamingcsomaggal indul harcba a lemorzsolódó felhasználókért a Disney, a Hulu és a Max
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 11:31 Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is, a Mi Hazánkot segítik
- 08:40 Rekordközeli veszteséget szenvedtek el az oroszok az elmúlt 24 órában
- 09:24 Ezek voltak az angolérettségi feladatai
- 09:46 Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől
- 07:46 Gáspár Zsolti: Büszke vagyok arra, hogy mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk
- 07:00 Ledudálták, kiszállt az autóból, üvöltözött, levideózták, felfüggesztettet kapott
- 07:14 Elsőként a parkolási bírságait fizetné ki a játék fődíjából a ValóVilág 12 új beköltözője
- 07:09 Balesetek miatt két vonalon sem járnak a vonatok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!