Brazília több mint fél évszázada nem produkált olyan rossz kvalifikációs sorozatot, mint amilyen után most – üggyel-bajjal – kijutott a vébére. Éppen ezért nem mondhatók a dél-amerikaiak egyértelmű esélyesnek a törökök ellen.
Ronaldóval, de Emerson nélkül kezdődik a mérkőzés
A sokáig sérült Ronaldo ott van a brazil válogatottban, de a vasárnap megsérült Emerson nem szerepelhet a vébén, miután egy edzésen beállt a kapuba, és egy vetődésnél ráesett a vállára, amely kificamodott.
2. perc:
Bülent ökleli fel Rivaldót, a szöglettel felérő szabadrúgást kirúgják a török védők a tizenhatosról.
3. perc:
Juninho tör kapura, Rüstü török kapus véd. Ugyanebben a percben Ronaldo is lő, de fölé. Iszonyatos nyomás alatt a törökök, a brazilok óriási vehemenciával kezdenek.
A török csapat a labda tartására törekszik, a jobboldalon pedig a leverkuseni Bastürköt játszák meg – átmeneti sikerrel…
7. perc:
Rüstü óriási hibát vét: a török kapus kifut az oldalvonal mellé, előreíveli a labdát, éppen Ronaldinho elé, aki azonnal rátűzi a labdát az üres kapura, de fölé emel. Nagy helyzet volt!
8. perc:
Rivaldo messziről lőtt kapura, de nem túl pontosan.
Elképesztő brazil fölény
A törökök csak másodpercekre szerzik meg a labdát: a brazilok fölényesen passzolgatnak közöttük. Öröm nézni a dél-amerikaiakat. Különösen Cafú aktív a brazil jobb oldalon, aki gyönyörűen cselez, iszonyatosan gyors, és remek beadásai vannak.
12. perc:
Ronaldo cselezget, amit nehezen viselnek a törökök, és a tizenhatos előtt felrúgják (?). A bíró mindenesetre szabadrúgást ítél, amelyet Ronaldinho a sorfalba lő, onnan pedig szögletre pattan a labda.
19. perc:
Hasan Sast rúgják fel a brazil tizenhatos előtt. A szabadrúgást Hakan Ünsal lőné, de elcsúszik, Tugay belebikázik a lecsorgó labdába, amely megpattan a brazil védőn, Silván. Róla aztán a felső léc tetején landol a labda, amely kipattan az alapvonalon túlra. Ez is nagy helyzet volt, minthogy majdnem öngólt hozott össze a brazil védelem!
21. perc:
Fatih (török) kap sárgát, reklamálásért.
24. perc:
Hakan Ünsal (szintén török) kap sárgát, ezúttal visszahúzásért.
26. perc:
Bülent üti le Cafút, ő már nem kap sárgát.
Helyzetek a félidő végén
29. perc:
Rivaldo lefejeli a labdát a török tizenhatoson belül Ronaldónak, aki egy csel után hátrateszi a labdát a tizenhatos vonalánál érkező Juninhóhoz – ő pedig épphogy fölé lő. (Flash visszajátszás)
34. perc:
Szabadrúgás a brazil kaputól nem messzire: Hasan Sas ível, a török Alpay a földre kerül a tizenhatoson belül, a bíró nem ad tizenegyest (a visszajátszás alapján valószínűleg jogosan).
37. perc:
Tugay lő messziről, a brazil kapus, Marcos véd. (Flash visszajátszás)
40. perc:
Ronaldo forgolódik, “biciklizik”, majd balról gyönyörűen beível, Rivaldo érkezik, és négy méterről fejel – Rüstü elképesztő reflexszel véd! (Flash visszajátszás)
43. perc:
Rivaldo 25-ről bombáz, Rüstü – véd…
43. perc:
Ugyanabban a percben Ronaldo iramodik meg, Alpay felrúgja az utolsó pillanatban – de nem utolsó emberként. Ezért sárga lapot kap a török, Roberto Carlos pedig a szabadrúgást középre, Rüstü ölébe rúgja.
A brazilok hibáznak, a törökök gólt lőnek
45. perc:
Ronaldinho elhibázza az elhibázhatatlant. Kihagyja a meccs legnagyobb helyzetét, hat méterről Rüstü térdét lövi ki, amikor egyedül vezeti a labdát kapura.
47. perc:
Hasan Sas gólt szerez. Juninho eladja a labdát saját térfelén, a török – de a német Leverkusenben szereplő – Bastürk átível a teljes brazil védelmen, és a baloldalon felfutó Hasan Sas Marcos kapus mellett a hálóba bombáz. Teljesen igazságtalan az eredmény, de ilyen a foci: félidőben a törökök vezetnek 1-0-ra! (Flash visszajátszás)
Brazil góllal kezdődik a második félidő
47. perc:
Ronaldo gyenge lövését fogja Rüstü, aki ennél már nagyobb bravúrokat is végrehajtott ezen a meccsen.
50. perc:
Rivaldo tör előre, lecselez mindenkit – a kapust is. Ronaldo odaér, ellövi Rivaldo elől a labdát, de a szinte üres kapuba sem tud betalálni, mert a védők közbevetődnek. Még ugyanebben a percben Rivaldo balról ad be, Ronaldo röptében, félfordulattal, a levegőben úszva csodálatos gól szerez: a felső sarokba teszi “kínaiból” a labdát! 1-1! Egyenlítenek a brazilok! (Flash visszajátszás)
54. perc:
Ronaldo becselezi magát a török tizenhatosra, de újabb, gyönyörű csavarását védi Rüstü.
59. perc:
Török szabadrúgás: Hakan Ünsal lövése egy pillanatra kipattan Marcosról, de végül megfogja a lövést a brazil kapus.
Rüstü, az utolsó védőbástya
60. perc:
Rüstü fogja Lucio öt méterről, szöglet utáni kavarodásból leadott lövését.
62. perc:
Rüstü védi Juninho lövését, fél perc múlva Rivaldo fejel a török kapuba, de a bíró les miatt nem adja meg a gólt. (Talán nincs igaza…)
66. perc:
Emre csavar szabadrúgásból a brazil rövidsarok mellé a jobb oldalról.
73. perc:
A csereként beállt Denilson kap sárgát, és újabb csere is történik a braziloknál: Ronaldo pihenhet, gólja után.
76. perc:
Rivaldo lő fölé, legalább harminc méterről.
81. perc:
Roberto Carlos szabadrúgását, beadását Luizao, a Ronaldo helyett beállt brazil a török kapu elől kifelé(!!!) rúgja.
Vezetnek – igazságtalanul, de megérdemelten – a brazilok
86. perc:
Kiállítják Alpayt: Rüstü rosszul rúgja ki a labdát, így Alpay, a török hátvéd az előreiramodó Luizaót csak lerántani tudja a tizenhatos vonala előtt, utolsó emberként. (Flash visszajátszás)A dél-koreai bíró azonban tizenegyest is ad (nem jogosan). Rivaldo értékesíti a büntetőt: 2-1, a brazilok javára.
91. perc:
Luizao gyenge lövését fogja Rüstü.
93. perc:
Rivaldo kiállíttatja Hakan Ünsalt. A török rárúgja a labdát, az eredetileg szöglethez készülő brazil pedig színészkedve összeesik. A dél-koreai bíró pedig kiállítja Hakan Ünsalt, így immár második igazságtalan ítéletével sújtja a török csapatot. Ugyanakkor a játék képe alapján a brazilok nem érdemtelenül nyerték meg a meccset.