A Sensenet Internet Consulting szerda esti összejövetelén Az internet a pártok életében címmel rendeztek egy szakmai találkozót. A meghívott pártok közül csak három jelent meg, a Fidesz és Centrum Párt képviselői a rendezvény előtt nem sokkal mondták le részvételüket. Akik ott voltak azonban, sok érdekességet mondtak el az érdeklődőknek. Simon Gábor az MSZP-től felidézte, hogy a www.mszp.hu ellen korábban már egy 24 órás nonstop támadást is sikerült kivédeniük, ám a legutóbbi, az április 3-án délután indított terheléses támadás már feljelentéssel zárult. Annak ellenére, hogy ekkor sem sikerült a hackereknek teljesen megbénítaniuk az MSZP honlapjának működését. Az átlagos lekérések száma nagyjából meghússzorozódott, de csak részlegesen lassult le az oldal működése. A támadás kiváltója vélhetően annak a reklámfilmnek a közzététele volt, amelynek sugárzását a televíziótársaságok elutasították. Ez az a politikai reklámfilm, amely Kövér László "akasztásos" beszédére utal, és azóta is csak a párthonlapon tekinthető meg.
[Magyar Hírlap]
Ajánlott videó
- 10:53 Egy eddig ismeretlen Mozart-mű került elő egy német könyvtárból
- 10:49 Hol a legjobb most nyugdíjasnak lenni? Svájcban
- 10:40 444: Magyar Péter Tisza-LMP-Kutyapárt koalíciót tervezett a Fővárosi Közgyűlésbe
- 10:29 Izrael lebombázta Dél-Libanont az éjszaka, Biden alatt már nem valószínű a tűzszünet Gázában
- 10:18 Hihetetlenül ritka állatot vettek videóra több ezer méteres mélységben
- 10:06 Milliárdos lehet a szeptemberi viharkár
- 10:03 Illegális benzinkutat üzemeltetett a kamionmosójában egy apa és a 19 éves fia – légifelvétel a rajtaütésről
- 10:01 Nem lesz finomkodás a Squid Game második évadában sem
- 09:57 „Pintér Attila egy taktikai zseni"
- 09:54 „Nem ehetek cseresznyét, meggyet, fügét, barackot, almát”
- 09:53 Pszichiátriai csoport segít az árvízi okozta nehézségek feldolgozásában
- 09:53 Íme az árvíz miatt lezárt utak listája
- 09:50 A nyugdíjasok kárára is tévedhet a kormány egyes juttatások számításánál, korrigálni nem kell
- 09:49 Fotókon, amint rajnyi műholdat küld az űrbe Kína
- 09:45 Nők40 nyugdíj: a szolgálati idő nem feltétlenül jogosító idő is
- 20:48 Brutális kiütés a veszprémi kézisek BL-mérkőzésén
- 08:41 „Vannak, akik előbb voltak. A tyúk is előbb volt, mint a tojás” – máris összefeszült Nati és Natália A Kísértésben
- 08:58 Fizetésképtelenség: a kormány új törvényt akar
- 21:20 Rapport Richárd feldúltan és csalódottan távozott
- 08:14 Októbertől ezer embert és rengeteg ügyet vesznek át a kormányhivatalok a katasztrófavédelemtől
- 20:56 „Ha ezt nem egy állam csinálja, akkor egyértelműen terrortámadás”
- 06:44 Ázsia Expressz: hatalmas volt a sikoltás, mikor Szuperák Barbara rányitott egy meztelen, épp zuhanyzó nőre
- 07:00 A kormányfő lépést vált
- 20:32 Michael Madsen 28 év után válik a feleségétől, aki szerinte öngyilkosságba kergette gyereküket
- 18:03 Story: Varga Juditot felkérték a Dancing with the Starsba
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!