A Dow Jones immár az ötödik egymást követő hetet zárta erősödéssel, ráadásul a frankfurti és a londoni tőzsdeindex is emelkedést produkált. Pedig a hét közepén még nem sokan fogadtak volna a benchmarkok pozitív teljesítményére. Ekkor jelent meg az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi forgalom februári növekedésének adata, s alaposan elmaradt a piaci konszenzustól.
Ez már önmagában is intő jel a befektetők számára, ám a Fed legutóbbi kijelentései miatt súlya még inkább felértékelődött. A Bézs könyvben, illetve a Fed elnökének beszédeiben egyaránt a kiskereskedelem felfutása volt a gazdaság beindulásának szinonimája, így most a gyenge “alapadat” következtében gyorsan megingott a bizalom.
Ugyanakkor kellemes meglepetéssel szolgáltak a pénteken közzétett tengerentúli makroadatok: az ipari termelés erős növekedést mutatott februárban, valamint a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi felmérése is a vártnál optimistább képet adott. Így a tőzsdei hangulat jelentősen javult, de ez a nemzeti ünnep miatt zárva tartó BÉT-et már hidegen hagyta.
Pénz- és állampapírpiac Két bázisponttal csökkent az MNB kötvény átlaghozama (8,39 százalék) a hétfői aukción. A papírból tízmilliárd forintnyit dobtak piacra, a beérkező ajánlatok kétszer ennyit tettek ki. Hét bázisponttal, 8,34 százalékra esett a hozamszint a három hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján, amelyből az ÁKK az előzetesen meghirdetett huszonkétmilliárd forint értékben bocsátott ki úgy, hogy az aukcióra hetvenmilliárdnyi ajánlatot nyújtottak be.
A hat hónapos jegy (átlaghozam: 8,25 százalék) kibocsátásán jelentős, a két héttel ezelőtti kibocsátáshoz mérten tizenkilenc bázispontos hozamesést kreáltak a jegyzők. A papírból harmincötmilliárdnyit juttatott az ÁKK a forgalmazókhoz, hétmilliárddal többet a meghirdetett mennyiségnél. Változatlan szinten maradt a leghosszabb futamidejű DKJ hozama (8,26 százalék). Az éves jegyből piacra került harmincmilliárd forintnyi ötmilliárddal volt kevesebb a beérkezett ajánlatokban feltüntetetteknél.
A másodpiacon az előző heti forgatókönyv ismétlődött meg: a rövid lejáratokon hozamcsökkenés mutatkozott, a hosszabb papírok referenciahozamai emelkedtek. A DWIX index értéke három bázisponttal csökkent (8,39 százalék).
A forint árfolyama némileg javult a dollárhoz (278,5) képest, a sávban hetek óta először erősödve 10,9 százalékon zárt.
Növekvő forgalom, gyengülő index
A BUX erősödő forgalom mellett esett. A hétfői öt és félmilliárd forintról csütörtökre kilencmilliárd forint közelébe kúszott fel a volumen, az index pedig négyszáz ponttal, azaz közel öt százalékkal állt alacsonyabban, mint a megelőző pénteken.
Az indexcsökkenés még a kelet-európai régió többi tőzsdéjéhez képest is kirívónak számít: Prágában és Varsóban mindössze másfél százalékkal csúszott lejjebb a helyi tőzsdemutató, míg Moszkvában az OPEC tervezett kitermelés-csökkentésének hírére újabb öt százalékkal emelkedő olajárnak köszönhetően felfelé mozogtak az árak.
Az esést az OTP Bank részvénye vezette. Az erős profittaking a bankpapír kurzusának tíz százalékot közelítő lebucskázásához vezetett. Az eladók szándékát erősítette, hogy a hitelintézet a héten közölte: az idén visszafogottabb nyereségbővüléssel számol. Hat százalékkal csúszott lejjebb a Mol, míg a Matáv két százalékot vesztett értékéből, a gyógyszerpapírok pedig egy százalékkal váltak olcsóbbá.
Édes NABI, drága Pick
Az indexpapírok közül mindössze kettő tudta megörvendeztetni részvényeseit. A NABI két, a Pick több mint három százalékkal javult, pedig utóbbival hétfőn nem is lehetett kereskedni, mivel a társaság közgyűlésén épp tőzsdei jelenlétének megszüntetéséről döntöttek. A plénumon az ÁPV Rt. tiltakozása ellenére a részvényesek elfogadták a kivezetést, így az Arago 4270 forinton tett vételi ajánlatot (körülbelül idáig futott fel a papír tőzsdei kurzusa is).
Itthon nem számíthatunk lényegesebb, a tőzsdét érdemben befolyásoló eseményre. Mint ahogy a múlt héten közölt, a várakozásokkal egybeeső, 6,2 százalékos februári inflációs ráta sem hatotta meg a befektetőket.
Ami várható
Az Egyesült Államokban a Fed kedden határoz ugyan kamatszintjéről. Ezúttal nem övezi majd feszült figyelem a magyar idő szerint késő este megjelenő döntést, mivel a tőkepiacok egybehangzó várakozása szerint a változás teljes mértékben kizárható.
Némi támpontot a csütörtökön megjelenő februári inflációs adat, illetve konjunktúraindex nyújthat majd az Egyesült Államokban. Európában a szerdára datált brit munkaerőpiaci, valamint francia lakossági fogyasztási mutatók változtathatnak a felálláson.
Vállalati közlésekben sem lesz túl nagy a választék a tengerentúlon, a Lehman Brothers szerdán, a 3Com és a Palm csütörtökön közli eredményét. Európában a France Telecom és az Orange tavalyi eredményének csütörtöki publikálása erősen befolyásolhatja a telekomszektor megítélését.
Tõzsdeindexek
|
||||||
Index
|
Pénteki záróár
|
Változás egy hét alatt, %
|
Változás az év eleje óta,
% |
|||
BUX
|
7995,3
|
-4,71 %
|
12,12 %
|
|||
Varsó WIG
|
15233,2
|
-1,66 %
|
9,42 %
|
|||
Prága PX50
|
434,7
|
-1,18 %
|
10,16 %
|
|||
Frankfurt DAX
|
5401,1
|
0,78 %
|
4,67 %
|
|||
Párizs CAC
|
4588,3
|
-0,88 %
|
-0,78 %
|
|||
London FTSE
|
5292,7
|
0,13 %
|
1,44 %
|
|||
Nikkei 225
|
11648,0
|
-2,00 %
|
10,48 %
|
|||
Hang Seng
|
11210,3
|
-0,20 %
|
-1,64 %
|
|||
Dow Jones IA
|
10607,2
|
0,33 %
|
5,84 %
|
|||
Moszkva RTS
|
340,3
|
2,67 %
|
30,84 %
|
|||
Mexikó BOLSA
|
7273,1
|
1,12 %
|
14,14 %
|
|||
Rio Bovespa
|
14365,5
|
2,89 %
|
5,80 %
|
|||
Nasdaq
|
1868,3
|
-3,18 %
|
-4,21 %
|