Az MNB január végén tízmilliárd forintra mérsékelte a három hónapos kötvényéből hetente kibocsátásra kerülő csomag értékét. Az aukciókon a diszkont kincstárjegyek domináltak. Jelentős jegyzési szándék és hozamcsökkenés kísérte a kibocsátásokat.
Február – a választások előszele
Látványosan kettészakadt az állampapírpiac februárban. A rövid papírok továbbra is keresettek voltak, a hosszú papíroknál azonban az egész hónapra jellemző volt a lassú, de biztos hozamemelkedés.
Mi várható?•Március 4.:
januári folyó fizetési mérleg (előzetes), illetve januári termelői árindex
•Március 12.: februári fogyasztói árindex.
•Március 18.: januári folyó fizetési mérleg (végleges)
A távoli lejáratoktól való ódzkodás az inflációs adat, valamint a választások előtt feszült belpolitikai helyzet hatásával magyarázható. Február utolsó hetében már a legrövidebb papírok sem bírták tovább az erőltetett menetet, a hónap korrekcióval fejeződött be.
Itthon – forinterősödés, mérlegkorrekció, kamatvágás
A hónap közepére sűrűsödtek itthon az események. Miniszterelnöki kijelentés mozgatta meg erőteljesen a nemzeti valuta árfolyamát, a sávon belül további erősödést valószínűsítő prognózis erősen emelte a forint euróval szembeni pozícióját.
Némiképp kellemetlenül hatott viszont a folyó fizetési mérleg tavalyi hiányának felülvizsgált adata. A tényleges deficit az előzetes “álomszámoknál” jóval nagyobb volt, ám így is kedvezőnek minősíthető mind a bázisidőszakhoz, mind térségünk többi országához képest.
Futott a jegybank a piac után, februári kamatcsökkentése már jóval hamarabb beépült az árakba. Február 18-ai ülésén újabb ötven bázispontos kamatvágásról határozott az MNB, így az alapkamat 8,5 százalék lett.
Ugyanakkor várakozásoknál kedvezőtlenebb inflációs adat látott napvilágot. A fogyasztói árindex januárban 1,3 százalékkal emelkedett havi szinten, míg éves összehasonlításban 6,6 százalékkal drágult a kosár.
Külföld – zavarban a zloty
Európa keleti felére általában a hozamok emelkedése volt jellemző. Ezzel a térség szépen illeszkedett a hasonló tendenciát felmutató Nyugat-Európához.
Válsághírek ezúttal sehonnan sem érkeztek, Lengyelországban azonban a zloty – EU-csatlakozás előtti – esetleges leértékelését vetették fel. Ez és az államháztartás tervezettnél magasabb hiánya megrendítette a zloty-t, és ennek hatása kismértékben hozzánk is begyűrűzött.
Referenciahozamok (%)
|
||||||||
2002
|
3 hó
|
6 hó
|
12 hó
|
3 év
|
5 év
|
10 év
|
15 év
|
|
02.27.
|
8,43
|
8,43
|
8,22
|
7,79
|
7,50
|
7,03
|
6,87
|
|
02.26.
|
8,37
|
8,29
|
8,12
|
7,70
|
7,42
|
6,93
|
6,81
|
|
02.25.
|
8,36
|
8,26
|
8,05
|
7,61
|
7,35
|
6,86
|
6,72
|
|
02.22.
|
8,36
|
8,25
|
8,02
|
7,55
|
7,30
|
6,81
|
6,61
|
|
02.21.
|
8,36
|
8,26
|
8,03
|
7,55
|
7,31
|
6,81
|
6,61
|
|
02.20.
|
8,35
|
8,24
|
8,02
|
7,52
|
7,28
|
6,79
|
6,60
|
|
02.19.
|
8,36
|
8,26
|
8,12
|
7,48
|
7,27
|
6,78
|
6,57
|
|
02.18.
|
8,37
|
8,25
|
8,14
|
7,44
|
7,19
|
6,74
|
6,55
|
|
02.15.
|
8,36
|
8,25
|
8,14
|
7,40
|
7,16
|
6,71
|
6,52
|
|
02.14.
|
8,35
|
8,23
|
8,09
|
7,37
|
7,15
|
6,72
|
6,51
|
|
02.13.
|
8,33
|
8,21
|
8,08
|
7,36
|
7,12
|
6,75
|
6,51
|
|
02.12.
|
8,35
|
8,28
|
8,09
|
7,16
|
7,16
|
6,76
|
6,54
|
|
02.11.
|
8,44
|
8,35
|
8,15
|
7,37
|
7,14
|
6,78
|
6,51
|
|
02.08.
|
8,50
|
8,38
|
8,17
|
7,42
|
7,18
|
6,86
|
6,55
|
|
02.07.
|
8,49
|
8,37
|
8,17
|
7,47
|
7,26
|
6,94
|
6,65
|
|
02.06.
|
8,48
|
8,35
|
8,15
|
7,38
|
7,19
|
6,89
|
6,56
|
|
02.05.
|
8,47
|
8,35
|
8,12
|
7,36
|
7,12
|
6,80
|
6,52
|
|
02.04.
|
8,50
|
8,38
|
8,10
|
7,35
|
7,08
|
6,77
|
6,52
|
|
02.01.
|
8,61
|
8,43
|
8,14
|
7,36
|
7,13
|
6,77
|
6,50
|
|
01.31.
|
8,63
|
8,45
|
8,13
|
7,36
|
7,13
|
6,78
|
6,50
|