Belföld

Költségvetés: hol a hiány mostanában?

Az államháztartás tartja az év egészére tervezett 3,4 százalékos GDP-arányos hiányt, és a jövő évi 3,2 százalék sincs egyelőre veszélyben. Változtatás legkorábban márciusban várható.

Költségvetés: hol a hiány mostanában? 1Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg lehetünk elégedve? November végéig az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül számított – 327 milliárd forintos hiánya az éves előirányzat mindössze 66 százalékát érte el – a pénzügyi tárca forgalmi szemléletű adatai szerint. A központi költségvetés pedig még ennél is jobban áll: az egész évre eltervezett 481 milliárd forintos deficit alig 37 százalékát “sikerült” eddig elérni. A november különösen kegyes volt a központi büdzsé számára, mivel 16 milliárd forintos többletet hozott.

Ej, ráérünk arra még!A 2002-es büdzsével tarthatóságával egyelőre nem foglalkozik a pénzügyi kormányzat. A mostani elképzelések szerint legkorábban 2002. márciusában értékelik a büdzsé helyzetét. A bevételek akkori alakulása alapján döntenek majd a kiadási oldal esetleges korrigálásáról.

Nyugodt évvége várható

Az államháztartás egészére a kormányzat 3,4 százalékos GDP-arányos hiányt tervezett be a 2001-es esztendőre. December végére várhatóan a módosított terveknek megfelelően alakulnak a költségvetés főösszegei – jelentette ki Bősze Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) főosztályvezető-helyettese. Véleménye szerint előirányzatok ugyan eltérhetnek az egyes alrendszereknél, ezek azonban valószínűleg kiegyenlítik egymást. Idén várhatóan nem hoz létre a kormány letéti számlát a többletbevételek tartalékolására, nem úgy, mint tavaly.

A PM szerint a tervezettnél alacsonyabb gazdasági növekedés, a magasabb infláció, valamint a magas 2001. bázis együttes hatásaként nem valószínű lényeges eltérés a jövő évre eltervezett 3,2 százalékos államháztartási hiánytól.

Prudens önkormányzatokA PM várakozásai szerint az önkormányzatok gazdálkodása valószínűleg idén kiegyenlítetten alakul, a tavalyi 32 milliárdos kiadási többlet után. Ezzel a tétellel majd csak év végén korrigálják az államháztartás teljes egyenlegét.

Többletpénz több adónemnél

A jelenlegi folyamatok alapján valószínűleg a vám- és importbefizetések előirányzatához képest lehet túlteljesítésre számítani az év végére, de az általános fogyasztási adó terén (áfa) is igen jó a költségvetés helyzete. Szintén bevételi többlet valószínű a vám- és importbefizetéseknél.

Esetleg a személyi jövedelemadó (szja) előirányzatának teljesítése adhat okot aggodalomra, mivel csupán 85,3 százalék folyt be az egész évre tervezett 857 milliárd forintból. A PM-ben azonban az év végi jutalmakra, tizenharmadik havi fizetésekre számítva nem tartanak elmaradástól.

Az erre az évre vonatkozó egyes tételeket jócskán átírta a kormány, miután az országgyűlés novemberben elfogadta a zárszámadást. Ennek ellenére a központi költségvetés alakulásán nem látszik meg a változás, az továbbra is jól alakul.

A büdzsé a módosított előirányzatokban az egész évre betervezett kiadások 84 százalékánál, a bevételeknek pedig 89 százalékánál járt. Az egyenleg pedig csupán 178 milliárd forint hiányt mutat, ez az éves terv alig 37 százaléka.

A tb továbbra sem muzsikál jól

Az általában kedvező képpel szemben a társadalombiztosítás (tb) pénzügyi alapjai továbbra is hiányt hiányra halmoznak. A két alap csak novemberben 65 milliárd forint deficitet hozott össze, míg a tizenegy havi egyenleg 164 milliárd forintos hiányt mutat.

Ezzel szemben az éves előirányzat csupán 10 milliárd forintos deficitet határoz meg. A Pénzügyminisztérium számításai szerint a központi büdzsé még idén várható átutalásai és más korrekciós tényezők révén a tényleges deficit december végére 40-45 milliárd forint lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik