Belföld

Befektetésajánló – keresett állampapírok

Élénk érdeklődés övezte az állampapírpiacot az utóbbi hetekben, az aukciókon jelentős jegyzési szándék nyilvánult meg, a hozamok pedig jelentősen csökkentek legutóbbi összefoglalónk óta.

Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy a külföldiek kezében lévő állampapír-mennyiség ismét ezermilliárd forint fölé emelkedett, és globálisan a nemzetközi kötvénykibocsátások már november közepén meghaladták a 2000-ben mért szintet.

Részvényajánló helyettA folyamatosan pangó részvényforgalom és a kevés listázott cég miatt a FigyelőNet úgy döntött, Befektetésajánló sorozatában nemcsak a részvénypiaccal foglalkozik. Hetente más és más befektetési területet vizsgálunk meg részletesebben: így nem maradnak ki az állampapírok, a befektetési alapok és a részvények sem.

Kamatláz

Az utóbbi egy hónap eseményeit vizsgálva nem sokat számítottak az időközben megjelent inflációs adatok, azon egyszerű oknál fogva, hogy az Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentései megelőzték az októberi fogyasztói árindex közlését. Október 24-én ugyanis a várakozásoknak megfelelően huszonöt bázispontos kamatcsökkenésről döntött, amivel az alapkamat, valamint a kéthetes repokamat 10,75 százalék lett, három héttel később pedig – a három vezető jegybank, a Fed, az ECB és a Bank of England együttes kamatcsökkentése után – a jegybank újabb ötven bázispontos kamatvágást hajtott végre (10,25 százalék). A csökkentésre számított ugyan a piac, mértékéről azonban megoszlottak a vélemények, huszonöt és ötven bázispontos enyhítést vártak. (Részletek >>)

A tényszerűség kedvéért megjegyzendő, hogy a fogyasztói árindex októberi emelkedése 0,3 százalékos volt, az éves infláció pedig 7,6 százalék, ami hosszú hónapok óta végre várakozások alatti drágulást jelentett.

Makrooldalról további kellemes adatok is érkeztek, a folyó fizetési mérleg kétszer is meglepte a piacot, augusztusban szufficites mérleget vártak ugyan az elemzők, ám annak mértékét meg sem közelítették becsléseikkel, a szeptemberi többletre viszont már tényleg senki sem számított.

Külföldi hatások

A feltörekvő piacokon ismét két nagyobb problémával kellett szembesülnünk az elmúlt néhány héten.

Lengyelországban a választások és a kormányalakítás után ugyan normalizálódott a helyzet, de nem tartott sokáig a boldogság, a kormány és a jegybank konfliktusai (például az elmaradt kamatcsökkentés miatt levágott bankvezetői fizetések), illetve az idei költségvetés tervezett hiányának megemelése már taszította a befektetőket.

Argentínában szokás szerint az államcsőd elkerülése a cél, bár az ország esetleges összeomlásának lehetősége ezúttal nem okozott nagyobb pánikot a feltörekvő országok piacain. A nagy hitelminősítő intézetek egymás után csökkentették Argentína szinte már csökkenthetetlen besorolását, mindemellett az adóbevételek a vártnál jóval gyengébben alakultak, kétségbe ejtve a helyi kormányzatot is.

Az elmúlt négy hét

Lassú folyamatos hozamcsökkenés mutatkozott az állampapírpiacon november közepéig. Ekkor a kamatcsökkentések hatására beindultak a motorok, és az ebből következő árfolyamemelkedés miatt jelentős profitra tehettek szert az állampapír-tulajdonosok. A másodlagos piacon ötven-hatvan bázisponttal csökkentek a hozamok egy hónap alatt, a legrövidebb futamidejű papírok hozama is tíz százalék alá csökkent.

Referenciahozamok alakulása

3 hó
6 hó
12 hó
2 év
3 év
5 év
10 év
XI. 21.
9,89 %
9,83 %
9,56 %
8,85 %
8,44 %
7,93 %
7,35 %
XI. 19.
10,03 %
9,93 %
9,68 %
8,86 %
8,55 %
8,04 %
7,46 %
XI. 15.
10,02 %
9,95 %
9,68 %
8,90 %
8,53 %
8,02 %
7,41 %
XI. 12.
10,12 %
9,98 %
9,76 %
8,91 %
8,52 %
7,95 %
7,34 %
XI. 7.
10,35 %
10,25 %
9,92 %
9,08 %
8,65 %
8,05 %
7,41 %
X. 31.
10,46 %
10,37 %
10,01 %
9,36 %
8,97 %
8,41 %
7,87 %
X. 26.
10,49 %
10,39 %
10,09 %
9,33 %
8,94 %
8,43 %
7,89 %
X. 19.
10,57 %
10,39 %
10,05 %
9,36 %
8,98 %
8,45 %
7,97 %
X.
17.
10,49 %
10,37 %
10,05 %
9,36 %
8,93 %
8,42 %
8,01 %

Jól sikerült a tizenöt éves államkötvény első kibocsátása. A november 8-ai aukción a felajánlott mennyiségre négyszer annyi ajánlat érkezett, így az Államadósság Kezelő Központ (AKK) végül megemelt mennyiséget dobott piacra, 6,81 százalékos átlaghozam mellett.

A közeljövő

Technikai változásokra számíthatunk 2002-ben. Megszűnik az MNB három hónapos zéró kupon kötvénye (ezért növekszik a hasonló futamidejű állampapír kibocsátása), valamint a kétéves államkötvény helyett hároméves lejáratú papír kerül piacra. (Részletek >>)

Fontosabb, az állampapírpiacot meghatározó események:

November 30.: októberi termelői árindex

December 3.: októberi előzetes folyó fizetési mérleg

December 11.: novemberi fogyasztói árindex

December 18.: októberi végleges folyó fizetési mérleg

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik