Ingatlanberuházók: telekhiány, növekvő árak, kihasználatlan irodaépületek
Mivel mind a fővárosban, mind a nyugat-dunántúli nagyvárosokban fogyóban vannak a lakások és a lakóparkok építésére alkalmas üres telkek, a házhelyek ára egyre magasabb. Az ingatlanfejlesztő cégek növekvő keresletének köszönhetően 2001-ben várhatóan mintegy 15-20 százalékkal drágulnak a telkek – különösen a budapesti foghíjtelkek és a panorámás budai házhelyek területén jelentős az áremelkedés.
Tavaly összesen 80 milliárd forintnyi hitelt vettek fel, amely az ingatlanberuházók becslése szerint idénre megduplázódik, és elérheti a 170-180 milliárd forintot is. A sokoldalú kedvezmények miatt egyre inkább megéri újonnan épített ingatlanba ivesztálni. Az új lakások árai a vidéki nagyvárosokban is kezdik elérni a főváros olcsóbb, illetve az agglomerációhoz tartozó területeinek árait.
A beruházók az ingatlanpiac fellendülését elsősorban a külföldi befektetőktől és a kötségvetési szervektől várják. Idén a beruházók átlagosan 14-17 százalékos lakáspiaci árdrágulásra számítanak. Az irodaépületek kihasználtsága számításaik szerint a fővárosban és a megyeszékhelyeken a legnagyobb, de még ebben a körben is alig éri el az 50 százalékot.
Ingatlanforgalmazók: keresettek a családi házak
A fővárosban a következő három hónapban is a társasházak és a családi házak építésére alkalmas telkek lesznek a legkelendőbbek, de továbbra is nagy az érdeklődés a kisméretű lakások és a családi házak iránt is – vélekednek az Ecostat felmérésében résztvevő ingatlanforgalmazó cégek. A szállodák, irodaházak, lakóparkok építésére alkalmas telkek iránti kereslet csekély mértékben bár, de visszaesett.
Leginkább a Budapest agglomerációjában lévő ingatlanok forgalmának élénkülése várható, a nem zöldövezeti részek ingatlanjai iránti érdeklődés viszont az előrejelzések szerint tovább mérséklődik. Az alvóvárosokban – például Budakeszin vagy Gödöllőn – 250-300 ezer forintos négyzetméter áron még lehet 150-200 négyzetméteres családi házat vásárolni. Ugyanez Buda kiemelt részein – II., III., XI., XII. kerületben – 400-500 ezer forint körül mozog. A főváros külterületi házainak négyzetméterárát átlagosan 220-280 ezer forintért kínálják.
Lakosság: az árak növekedését prognosztizája
Az Ecostat felmérései szerint a háztartások 90 százaléka saját tulajdonú lakóingatlanban lakik. A megkérdezettek eddig átlagban 2,8 lakásban laktak, ami nyugat-európai összehasonlításban rendkívül alacsony. A felmérésben résztvevők fele úgy véli, hogy az ingatlanforgalom a következő negyedévben is növekedni fog, és 80 százalékuk az árak növekedésére is számít.
Az önkormányzatok beruházásra alig költenek majd a következő negyedévben, szükséges felújításokra, karbantartásokra fordítják fejlesztési forrásaikat.