Belföld

FigyelőBarométer – július 2.

Újra Kuncze Gábor az SZDSZ élén (0). Még versenyben vagyunk az új kisautógyárért (+1). GDP-szimbiózis az EU bővítéssel (+1). Erősödik a FigyelőBarométer.

FigyelőBarométer – július 2. 1Duplázott Kuncze

Elsöprő többséggel Kuncze Gábort választotta elnökké az SZDSZ vasárnapi, rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése – szól a hír. Papírforma eredmény, szinte mindenki erre számított. Üzenetértékű ugyanakkor, hogy az eseményen Demszky Gábor leköszönő pártelnök nem jelent meg. Maga helyett csupán egy levelet küldött, amelyben kifejezte, hogy támogatja a frissen megválasztott vezetőséget. Úgy tűnik tehát, hogy a választások előtt tíz hónappal az SZDSZ is rendezte sorait. Nyitóbeszédében Kuncze már fel is vette a kesztyűt: “Tizenegy éve azt hittük, a rendszerváltás után már csak kormányváltások lesznek. 1998-ban megtapasztalhattuk, milyen a több mint kormányváltás. Akkor viszont 2002-ben is több kell, mint kormányváltás, korszakváltásra van szükség.”

Az ellenfelekAhány hírforrás, annyiféle lehetséges helyszín. A hétvégi francia lapok bennünket emlegetnek biztos befutóként. Mások Csehországot, Szlovákiát vagy éppen Lengyelországot tartják esélyesebbnek.

Még versenyben vagyunk az új kisautógyárért

Igazi megmérettetés előtt áll az elmúlt bő három év gazdaságpolitikája. Az ország regionális versenyképessége kerül a Toyota és a Peugeot/Citroen alkotta PSA konszern mérlegére. Két héten belül eldől, hogy az említett páros 2004-től nálunk vagy Közép-Európában valahol másutt gyártja új kisautóját. Nekünk, magyaroknak igencsak jól jönne a beruházás, mivel a térségbe áramló működőtőkéből az utóbbi három évben arányaiban mérve egyre kevesebbet vonzunk. A hírek szerint a gyárban évente 300-400 ezer autó előállítását tervezik, amiből a beruházás nagyságára is következtethetünk: dollármilliárdos nagyságrendekről lehet szó, az esztergomi Suzuki gyár többszöröséről. Exportorientált gazdasági növekedésünk újabb lendületet kaphatna, a munkanélküliség tovább csökkenne, az autógyár körül egy jól működő hazai beszállítói kör is kiépülhetne. Talán nem lenne hasztalan bevetni a Danone ügyben is kiválóan működő francia kapcsolatainkat…

Mondja el véleményét!Ön szerint milyen a gazdaság hangulata? Merre mozdítaná el a FigyelőNet Gazdasági Barométerét? Nézzen be a Kávéházba, és szóljon hozzá a vitához!

Kattintson ide!

GDP-szimbiózis az EU bővítéssel

Az Unió keleti bővítésével mindkét oldal, a bentlévők és az odatartók gazdasága is jól jár, de mennyivel? Erre a kérdésre kereste a választ az Európai Bizottság legfrissebb tanulmánya. Eszerint a mostani tagállamok nagyjából akkora teljesítmény pluszra számíthatnak, mint az 1980-as években a három dél-európai állam (Spanyolország, Portugália, Görögország) felvételekor. A legnagyobb nyertes alighanem Németország és Ausztria lesz, de a többiek is érzékelni fogják a bővítés konjunktúra-pezsdítő hatását. Lássuk mire számíthat a másik oldal! A jóslat alapján a csatlakozásra váró nyolc tagállamnak (Cseh-, Lengyel-, Észt-, Lett- és Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, valamint Litvánia) éves átlagban 1,3-2,1 százalékpontos pótlólagos GDP-növekedése származik majd 2000-2009 között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik