Belföld

Bűncselekmények bankkártyával

A bankkártyás fizetés az utóbbi tíz évben elterjedtté vált Magyarországon - népszerűsége azonban maga után vonta, hogy a visszaélések statisztikáját is hazánk vezeti, a csalások gyakorisága pedig meghaladja a világátlagot.

Bűncselekmények bankkártyával 1Az első bankkártyák a nyolcvanas években jelentek meg Magyarországon. Elterjedésük a kilencvenes évek elejére tehető, ezzel együtt megjelentek a bankkártyához kapcsolódó bűncselekmények is. 1995 óta ugrásszerűen megnőtt a kártyákkal lebonyolított forgalom, a bankkártyákkal kapcsolatos bűncselekményeknek pedig számos új fajtájával kénytelenek szembesülni a bankok, a rendőrség és a pórul járt kártyatulajdonosok. A bankkártyás visszaélések száma az internet terjedésével tovább növekedett.

A többi bűncselekménnyel összehasonlítva a bankkártyás visszaélések tettesét ritkábban csípik el. A jogosulatlan tranzakciók jelentős részét külföldről kezdeményezik, ez nehezíti a bűncselekmény felderítését. Gyakran előfordul az is, hogy a bankok, illetve a kártyaelfogadó helyek csekélyebb kár esetén jó hírük védelmében nem tesznek feljelentést, helyette inkább a visszaélésben közreműködő alkalmazottjuknak mondanak fel.

Hiábavaló letiltásKét évvel ezelőtt két fiatalember MasterCard illetve Visa kártyákat igényelt az egyik budapesti banknál. Néhány nappal a kártyák átvételét követően mindketten bejelentették, hogy bankkártyájukat ellopták. Pár héttel később ismeretlen tettesek a kártyákkal mintegy 20 millió forint összértékben vásároltak. Mivel az egyes vásárlások mind az engedélykérési limit alatt voltak, a letiltások eredménytelenek maradtak.

Fedezetlen bankkártya felhasználása

A fedezet nélküli bankkártyával fizetés vagy készpénzfelvétel (bankban, postahivatalban vagy ATM automatákból) csak akkor minősül bűncselekménynek, ha a kártyabirtokos tud róla, hogy a rendelkezésére álló hitelkeret már kimerült, valamint ha a kár az ötvenezer forintot meghaladja. (Korábban húszezer forint volt az alsó értékhatár, de 2000. március 1-jével szigorodott a Büntető törvénykönyv, viszont az elkövetési értékeket megemelték.)

Gyakran előfordul, hogy a fedezet nélküli bankkártyával külföldön vásárolnak, olyan elfogadóhelyeken, amelyek nem állnak on-line kapcsolatban a számlavezető bankkal. Az is előfordult, hogy a saját kártya elvesztésének bejelentését követően bonyolítottak le nagy értékű jogtalan tranzakciót külföldön.

Saját kártyás visszaélések•rendelkezésre álló hitelkeret túllépése (általában külföldön)

•bankszámlanyitás hamis adatokkal, majd hitelkeret-túllépés

•saját kártya elvesztésének bejelentése, majd nagy összegű jogtalan tranzakció

Más jogi megítélés alá tartozik, ha nem egyszerűen túlköltésről van szó, hanem a bankszámlát már eleve jogtalan haszonszerzési célzattal, a banki alkalmazott megtévesztésével nyitják meg. Ilyenkor a súlyosabban büntetendő csalás tényállását állapítja meg a bíróság.

Időben lelépettAz egyik bank büntető feljelentést tett alkalmazottja ellen, aki 59 darab nyers plasztikkártyát tulajdonított el a bankkártyagyártó üzemükből. Mire a sikkasztást a belső ellenőrzés kiderítette, az alkalmazott már értékesítette a kártyákat a feketepiacon. Az alkalmazottnak nyoma veszett, mindössze egy kézzel írott levelet juttatott el egykori munkáltatójához, amelyben tájékoztatta a bankot, hogy 47 bankkártyát már eleve két példányban gyártott le. A duplikált bankkártyákkal hónapokig éltek vissza Romániában és Ausztriában, az okozott kár összesen 8,8 millió forint volt.

Kártyahamisítás

A bankkártya-hamisítás kezdetleges módja, amikor a kártyán szereplő adatokat speciális eljárással (csiszolás, hőkezelés) felülírják. Ez arra szolgál, hogy így az adatok alapján ne lehessen azonosítani a letiltott kártyák listáján. Ez a fajta hamisítás ma már nemigen jellemző Magyarországon.

Gyakoribb egy másik eljárás, amikor a kártyán levő mágnescsíkot számítógépes program segítségével felülírják. Ezt megtehetik lopott vagy elveszett kártyákkal, sőt olyan eset is volt, amikor csak a másolás idejére lopták el a kártyát, majd visszalopták a tulajdonoshoz. Az is előfordult, hogy a kártyaelfogadóhely (benzinkút, étterem) alkalmazottai másolták le a vásárlás során hozzájuk került kártya adatait egy cigarettásdoboz méretű, mikroprocesszor által vezérelt leolvasókészülékkel. (A mágnescsík újraírása egy-két percet vesz igénybe.)

Bankkártya-hamisítási módszerek•valódi kártya adatainak meghamisítása a dombornyomású szöveg átírásával (“átvasalás”)

•valódi kártya újramágnesezése, majd fehér kártyára rögzítik az eredeti kártya adatait vagy teljes hamisítványt készítenek (másolás)

•a kártyakiállító helyen eleve két példányban hoznak létre bankkártyát (duplikálás)

•internetes vásárlásnál a kártyaszám megszerzése

Az így megszerzett adatokat több hamis kártyára is átvihetik, így egyszerre több helyen is tudnak pénzt felvenni vagy vásárolni. Kezdetben szimpla plasztikkártyára vitték fel az adatokat, ilyenkor természetesen az elfogadóhely alkalmazottjának közreműködése is szükséges volt. Ma már ezek a kártyák külsőleg is megtévesztésig hasonlítanak az eredetire.

Új lehetőségek nyíltak a kártyahamisítók számára az internet megjelenésével. Az internetes vásárlásoknál egy szoftver segítségével a hozzáértők kifürkészhetik a kártyaazonosító adatait és vásárolhatnak vele. (Ez a program 1994-ben az hálón is megjelent.) Hazai példa még nem akad, de az Egyesült Államokban már megtörtént, hogy egy cracker több ezer kártyaazonosítót lopott le egy kereskedelmi cég szerveréről.

Mire ügyeljen a kártyabirtokos?Legfontosabb a kártya és a PIN kód vagy jelszó védelme. Bár a bankok mindig felhívják a kártyabirtokos figyelmét, hogy ne árulja el senkinek PIN kódját, ne tárolja a kártya közelében és főleg ne írja rá, a felmérések szerint az emberek 20-70 százaléka nem törődik ezekkel a figyelmeztetésekkel.

Visszaélések a bankkártyával

Az egyszerű tolvaj, aki a zsúfolt buszon készpénz mellett bankkártyát is talál a pénztárcában, a legritkább esetben használja fel maga. Általában értékesíti a kártyát, kivéve persze, ha a PIN-kódhoz is hozzájut.

Nemcsak közönséges tolvajoktól kell azonban féltenünk értékeinket, előfordulhat, hogy a bankjegykiadó automata sem valódi. Találékony elkövetők olyan álautomatát készítettek, amely külsőleg semmiben nem különbözött az eredetitől. Ám amikor a gyanútlan ügyfél pénzt akart kivenni, csalódva tapasztalhatta, hogy a gép bevonja kártyáját, jelezve, hogy az lejárt. Az ügyfél távozása után az elkövetők kivették a kártyát, és az álautomata által rögzített PIN-kóddal pénzt tudtak felvenni – immár igazi automatából.

Az utóbbi évek új elkövetési módszere a fiktív számla felhasználása. Az elkövetők alapítanak egy gazdasági társaságot, telephelyet bérelnek, majd bankszámlaszerződést kötnek egy vagy több bankkal, amelyek POS terminállal látják el a céget. Ezen a terminálon lopott, hamis vagy hamisított kártyákat húznak le, de tényleges vásárlás nem történik. A bevétel pedig a társaság bankszámlájára kerül.

Mi kelthet gyanút bankkártyás vásárlásnál?•a vásárló különböző kártyák közt osztja meg a vásárlást

•a vásárló gyorsan választ árut, sietteti az ügyletet

•a vásárló többször vásárol egymás után, küszöbérték alatt

Miből mennyi?

1999-ben még jóval magasabb volt a hazánkban elkövetett visszaélések száma, mint az európai átlag, mostanra sikerült ezt a számot az európai szint felére csökkenteni. A Magyar Nemzeti Bank jelentése is csökkenésről számol be: a múlt év első háromnegyedében 4,3 millió bankkártyát bocsátottak ki, ezekkel “mindössze” 7030 esetben éltek vissza, összesen 384 millió forint kárt okozva. Igaz, hogy a visszaélések felében maguk a kártyabirtokosok követették el a bűncselekményt, mintegy 236 millió forintértékben. A kár nagy részét a bankok viselik, kisebb részét a kereskedők, és körülbelül 13 százalékát az ügyfelek.

A bűnözök körében legnépszerűbb a hamisított kártyával való visszaélés – 2000 első háromnegyedében 1422 esetet könyvelhettek el az ilyen jellegű visszaélések számlájára. A sorban következő típus a kártya nélküli visszaélés – mint például az interneten vagy postai vásárlás során felhasznált kártyaszám, és csak ezután következik a lopott kártyák felhasználásával elkövetett visszaélés, fej-fej mellett a klónozott kártyákkal elkövetett bűncselekményekkel.

A bűnözőknek nincs nehéz dolguk, hiszen még mindig igen gyakori, hogy az ügyfél közvetlenül bankkártyája mellett tartja a PIN kódot. Így fordulhatott elő például, hogy tavaly decemberben zsebtolvajok több mint hárommillió forinttal lettek gazdagabbak egy Bács-Kiskun megyei település önkormányzati számlájának terhére.

Ráadásul a jog sem osztja túl szigorúan a büntetéseket. Egy álvásárlásokon alapuló csalássorozat fő vádlottja, a kártyaüzér mindössze 1 év 10 hónap szabadságvesztést kapott, míg társai felfüggesztett szabadságvesztést és 120-200 ezer forint közötti pénzbüntetést.

Megelőzhető?

Bűncselekmények bankkártyával 2A visszaélések számának növekedése a bankoknál is megszólaltatta a riasztót, újabb és újabb biztonsági rendszabályokat vezetnek be. Ilyen szabály a PIN kóddal való azonosítás követelménye olyan nyugati országokban is, ahol korábban ez nem minden esetben volt kötelező – például Ausztriában vagy Svájcban. Újfajta szolgáltatás, hogy a számlát vezető bank SMS-ben tájékoztatja a kártyatulajdonosát a kártyájával zajló tranzakciókról, akinek így visszaélés esetén azonnal lehetősége van letiltani a kártyát.

A pénzintézetek olyan visszaélés-felismerő szoftvert (Proactive Fraud Risk Management) fejlesztettek ki, amely elemzi a kártyelfogadó helyek viselkedését és a kártyabirtokosok költekezési szokásait. A szokásostól eltérő felhasználás esetén automatikusan riasztják a bankot.

Megóvhat a visszaélésektől a kártyák korlátozása – az alacsonyabb tranzakciós limit, a kártyán elhelyezhető összeg, illetve a kártya érvényességének limitálása is. Sok szakértő szerint azonban igazi biztonságot majd a mikrochippel felszerelt kártyák forgalomba hozatala hoz. Azokat lehetetlen klónozni, hiszen a műanyag lapocskákra rávitt parányi áramkör olyan, mint egy processzor. Bevezetésükre azonban még várni kell, mivel hiányzik a nemzetközileg egységes szabvány, nem beszélve az átállás hatalmas költségvonzatáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik